VÉGRE! Hivatalosan is bejelentették, mikortól szűnik meg az összes maradék Covid utazási korlátozás Nagy-Britanniában 1

Az Egyesült Királyságban ezen a héten végre hatályon kívül helyezik az összes fennmaradó, a koronavírus kapcsán bevezetett intézkedést, ami végre mindenkinek stresszmentesebb nyaralást vagy hazalátogatást tesz majd lehetővé.

VÉGRE! Hivatalosan is bejelentették, mikortól szűnik meg az összes maradék Covid utazási korlátozás Nagy-Britanniában 3

Az utazási ágazat vezetői nagy örömmel fogadták a bejelentést, amely végre véget vet a két éve folyamatosan húzódó és állandóan változó korlátozások sorának. A maradék, külföldi utazásra vonatkozó korlátozás tehát ezen a héten pénteken hajnali 4 óráig lesz már csak érvényben, ezt követően minden feloldásra kerül… Habár mindeközben, mint az a friss adatokból kiderült, január vége óta először nőtt a Covid-fertőzöttek száma az Egyesült Királyság mind a négy országában.

Az alábbi dolgok fognak tehát megváltozni az utazási korlátozások feloldásával…

Péntek hajnali 4 órától tehát már nem kell tesztelnie sem az oltottaknak sem az oltatlanoknak ahhoz, hogy Nagy-Britanniába utazhassanak. A múlt hónapban már eltörölték ugyan az oltatlanok számára a karanténkötelezettséget, de továbbra is kell csinálniuk egy indulás előtti gyorstesztet, és az érkezést követően legkésőbb a második napon pedig egy PCR-tesztet, de mostantól végre erre sem less szükség. Nem kell többé emellett az utaskereső űrlapokat (passenger locator form) sem kitölteni az utazáshoz. Március végével megszűnnek a hotel karanténok is Nagy-Britanniában, köszönhetően elsősorban annak, hogy már nincsenek vörös listás országok sem, ahonnan az országba érkezve korábban a hotel karanténokban kellett 10 napot eltölteni több ezer fontos önköltségen.

Eközben a Heathrow repülőtér pedig azt közölte, hogy az utasoknak szerdától nem kell már maszkot viselniük sem – bár használatuk továbbra is erősen ajánlott. Grant Shapps közlekedési miniszter hétfőn azt nyilatkozta a bejelentést követően, hogy ez azt jelenti, hogy „végre mindenki úgy utazhat majd, mint a régi szép időkben”.

„Mivel az Egyesült Királyságba visszatérő utazókat már nem terhelik a szükségtelen űrlapok és tesztelési követelmények, most már végre minden visszatérhet a Covid előtti normális állapothoz az utazásokat illetően.” – mondta Tim Alderslade, az Airlines UK vezérigazgatója.

Néhány egészségügyi szakértő azonban aggodalmát fejezte ki a hírek időzítésével kapcsolatban. A Covid-ban szenvedő kórházi betegek száma ugyanis nőt Angliában, méghozzá 19%-kal az előző héthez képest– bár ez még mindig messze elmarad az Omicron hullám csúcsától. Eközben Skóciában rekord magas az esetszám, a kórházi betegek száma pedig az elmúlt 13 hónapban most a legmagasabb.

A Közlekedési Minisztérium (DfT) ugyanakkor közölte, hogy „egy sor rendkívüli intézkedést” azért megtartanak, hogy a miniszterek „gyors és hatásos intézkedéseket vezethessenek be”, amennyiben a koronavírus egy új variánsa bukkanna fel. A minisztérium azt mondta azonban, hogy ilyen lépésre „csak extrém körülmények között kerülne sor”. A lényeg tehát még egyszer, hogy péntektől vége az utazási korlátozásoknak, mindenki számára!!!     Forrás

Megosztás