Körülbelül 100 bulizó fiatal, akik szőke parókát és Boris Johnsonos maszkot vettek fel, hogy úgy nézzenek ki, mint a brit miniszterelnök, egy rögtönzött bulira gyűltek össze a Downing Streetnél a miniszterelnöki rezidencia előtt, és ugrálva, bulizva és hőbörögve csináltak viccet Mr. Johnsonból, akinek a botrányaitól folyamatosan hangos a média az utóbbi időben.
Bizarr jelenetet kapott el a Channel 4 egyik újságírója, Liz Bates pénteken ebédidőben, amint a szőke parókás Boris hasonmások tengere épp zúzós techno zenére ugrált és közben azt énekelték… vagyis inkább csak ordították, hogy „Boris a nevem” és „ez csak egy munkahelyi megbeszélés”.
„Borisékat” videóra is vették, amint a rögtönzött bulika közben söröket és borokat nyitogattak és vidáman iszogattak a táncikálás közepette. Az eseményt egyébként a Jaackmaate névre hallgató Youtuber szervezte.
Az egyik résztvevő, a 20 éves Lucas Pollock, aki (meglepő módon) szintén Johnson úrnak öltözve érkezett a fantasztikus eseményre, egy üveg borral felfegyverkezve, azt mondta az a terv, hogy a Borisz sereg garázdálkodása addig nem fog abbamaradni, amíg a miniszterelnök le nem mond.
„Nagyon jó a buli itt kint, ha ők megtehetik a hátsó kertben, akkor mi is megtehetjük itt a bejáratnál. Sokan, hozzám hasonlóan, hozzátartozókat veszítettek el a lockdown alatt. Sértésnek tartom, hogy ennek az országnak a miniszterelnöke vígan borozgatott, és mindezt munkamegbeszélésnek nevezte – ezért úgy gondoltuk, hogy mi is szervezünk akkor egyet!”
„Úgy tűnik, hogy a rendőrség nem törődik a Downing Street kertjében rendezett Covid-bulikkal, úgyhogy valószínűleg ez se fogja őket zavarni. Itt vagyunk, amíg le nem mond. Addig nem megyünk el, amíg ez az ember el nem hagyja a Parlamentet.”
„Nem azokból próbálunk viccet csinálni, akik áldozatul estek a vírusnak! Azt az embert gúnyoljuk ki, aki hazudott az országnak, és hatalomra kerülése óta folyamatosan továbbra is ezt teszi.” – tette hozzá.
A miniszterelnök kifogása, hogy azt hitte csak egy munkamegbeszélés, már most mémmé vált, és a fél ország ezzel poénkodik… Forrás