UK letelepedett státusz: meddig jó, és elveszíthetem-e 1

Akik eddig is a szigetország területén éltek, és szeretnének a későbbiekben is az Egyesült Királyságban maradni, élni, dolgozni, jelentkezniük kellett az EU Settlement Scheme-re. Ennek a határideje 2021. június 30. volt.

UK letelepedett státusz: meddig jó, és elveszíthetem-e 3

2020 Szeptember végéig a hivatalos statisztika szerint már több, mint 100 ezer magyar regisztrált és kapott letelepedett vagy ideiglenesen letelepedett státuszt az Egyesült Királyságban. Gyakran elhangzó kérdés azonban, hogy ez a státusz meddig érvényes, illetve el lehet-e veszíteni…

Settled státusz

Ha valakinek megvan a letelepedett státusza, akkor maximum 5 évet tölthet el (egyben) az Egyesült Királyságon kívül, anélkül, hogy elveszítené státuszát. Ha valaki svájci állampolgár, akkor ez az időintervallum 4 évre módosul.

Azoknak, akiknek már kigyűlt az 5 év, és június 30 előtt jelentkeznek és megkapják a settled státuszt, nem kell aggódniuk amiatt, hogy lejár. Jelen állás szerint amíg az országban tartózkodunk ez folyamatosan érvényes marad, időkorlát nélkül. Ha nem vagyunk az országban, akkor is csak arra kell “vigyázni”, hogy kevesebb, mint 5 évente néhány napot legalább töltsünk a szigetországban.

Pre-settled státusz

Ha valakinek megvan a pre-settled státusza, akkor maximum 2 évet tölthet el (egyben) az Egyesült Királyságon kívül, anélkül, hogy elveszítené azt. Ez a státusz csak ideiglenes, maximum 5 évig érvényes.

A settled, és pre-settled státusszal rendelkezők jogai:
  • Munkavállalás az Egyesült Királyság területén
  • Az NHS ingyenes használata
  • Oktatási intézményekbe való beiratkozás joga
  • A különböző támogatásokhoz és a nyugdíjhoz való hozzáférés joga
  • Szabad ki és beutazás a szigetország területére / ről

Egyéb hasznos tudnivalók és tanácsok az angliai magyarok számára a letelepedett státusz kapcsán és a bevándorlással kapcsolatban, egy korábbi cikkünkben, itt érhetők el.

A belügyminisztérium statisztikája szerint már több, mint 4,2 millió ember regisztrált be az EU Settlement Scheme-re. Az EU Settlement Resolution Centre pedig a hét minden napján kereshető, a belügyminisztérium online és telefonon segíti mindazokat, akiknek információra van szükségük a rendszerbe való regisztráció során.         Forrás

Több, mint 6 millió EUs állampolgár jelentkezett a letelepedett státuszért Nagy-Britanniában

Hasznos tudnivalók az angliai magyaroknak a letelepedett státusszal és a bevándorlással kapcsolatban

Megosztás