Újabb lehetőséget kínáltak Nagy-Britanniának, hogy ismét szorosabb kapcsolatot alakítson ki az EU-val a Brexit után 1

A német pénzügyminiszter sokak meglepetésére felkérte az Egyesült Királyságot, hogy tegyen “új lépéseket” a Brexit utáni kereskedelmi kapcsolatok terén az Európai Unió (EU) irányába. Christian Lindner egy BBC-interjúban azt mondta: “Ha szorosabbra szeretnék fűzni kereskedelmi kapcsolatukat az EU-val, csak hívjanak fel minket!”

Újabb lehetőséget kínáltak Nagy-Britanniának, hogy ismét szorosabb kapcsolatot alakítson ki az EU-val a Brexit után 3

A kormány szóvivője szerint az Egyesült Királyság nyitott az “új lehetőségekre” szerte a világon. Lindner úr azt is elmondta, hogy a német gazdaság és az energiaellátás továbbra is erős marad. A német liberálisok vezetője, az Olaf Scholz kancellár által vezetett kormánykoalíció tagja.

Az IMF és a Világbank éves marrakechi találkozóján egy megbeszélésen Lindner úr elmondta, hogy az Egyesült Királyságnak „állandó meghívása” van a jövőbeni tárgyalásokra, amelyek célja a kereskedelmi akadályok, illetve a „mindennapi üzleti életben felmerülő akadályok” csökkentése.

“A német vállalatok mindennapi életében új akadályok keletkeztek a Brexit óta… Nem hiszem, hogy [az] Egyesült Királyság profitál a Brexitből” – mondta a BBC Newsnak. “Nagyon nagyra értékeljük az Egyesült Királyságot és értékeit, az embereket… és nagyon-nagyon értékelném, ha ismét javíthatnánk [a kereskedelmi kapcsolatot]” – tette hozzá.

A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara szerint az Egyesült Királyságba irányuló német áruexport 2022-ben 14,1%-kal volt kevesebb, mint 2016-ban, a Brexit-népszavazás évében. Az Egyesült Királyság a harmadik legfontosabb exportpartnerről a nyolcadik helyre csúszott vissza. A kétirányú kereskedelmet együtt figyelembe véve az Egyesült Királyság már nem szerepel a németek 10 legjobb kereskedelmi partnere között sem.

Az EU-ból az Egyesült Királyságba irányuló autóexportok száma a Brexit óta csaknem felére csökkent, értéke 10 milliárd euróval (8,6 milliárd font) esett vissza. A német és a brit ipar a plusz bürokrácia miatt panaszkodott és teszi azt folyamatosan a kilépés óta – nem csak az áruexport, hanem a munkavállalók mozgathatósága terén is.

Az egyik legújabb kereskedelmi akadály az lehet, hogy rövidesen vámokat vetnek ki egyes elektromos járművekkel való kereskedelemre, amelyek nem felelnek meg az EU-val kötött Brexit utáni Kereskedelmi és Együttműködési Megállapodásnak. Arra a kérdésre, hogy segíthet-e megoldani a problémát, amely a német autógyártókat is aggasztja, Lindner úr azt mondta, hogy az Egyesült Királyság immár egy harmadik fél.

Ez minden EU-n kívüli országra vonatkozik, és ezen országok a gazdasági struktúrákon (az egységes piac és a vámunió) kívülre esnek. A külsős országokban működő vállalkozásoknak vámáru-nyilatkozatot kell kitölteniük, például amikor az EU-ból importálnak és oda exportálnak – függetlenül attól, hogy van kereskedelmi megállapodás vagy sem.

Lindner úr azt mondta: „Így tehát, ha [az Egyesült Királyság úgy dönt, hogy különleges kapcsolatot ápolna az Európai Unióval és egységes piacunkkal, akkor várjuk szeretettel… De jelenleg az Egyesült Királyság a saját útját járja, és így ezek akadályok alakultak ki a mindennapi életben. Sajnálatos.”

Lindner úr találkozott brit kollégájával, Jeremy Hunt pénzügyminiszterrel is Marokkóban. A Brexit utáni bürokrácia csökkentéséről folytatott megbeszélések az EU-val való nyugodtabb kapcsolat eredményének tekinthetők és a miniszterelnök észak-írországi kereskedelmi szabályokról szóló windsori megállapodásának gyümölcsei.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után