Egy újabb kiszivárgott e-mailből kiderült, hogy több mint 100 Downing Street-i alkalmazottat hívtak meg egy, a miniszterelnök rezidenciájának kertjében rendezett partira az első Covid lockdown ideje alatt.
Martin Reynolds miniszterelnöki főtitkárt azzal vádolják, hogy ő küldte szét azt az üzenetet, amely arra „bátorította a személyzetet, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a jó időből”. Állítólag körülbelül 40 dolgozó vett részt a 2020. május 20-i összejövetelen ahol piknikezés és iszogatás is volt, köztük maga a miniszterelnök, Boris Johnson és felesége Carrie is.
A buli idején az Egyesült Királyságban millióknak volt megtiltva, hogy találkozzanak egymással. Még kint a szabadban is maximum két ember találkozhatott egyszerre az akkori szabályok értelmében.
„Üdv mindenkinek! A hihetetlenül mozgalmas időszakot megünneplendő, jó lenne kihozni a legtöbbet a gyönyörű időből, ezért jó lenne ma este összegyűlni a kertben egy kis iszogatásra, természetesen a távolságtartásra vonatkozó szabályok betartásával. Kérlek benneteket, csatlakozzatok bátran 18 órától, és hozzatok magatokkal valami italt!”
Arra a hétfői kérdésre, hogy feleségével részt vett-e a május 20-i rendezvényen, a miniszterelnök azt válaszolta: „Mint azt mindnyájan tudják, ennek kapcsán egy átfogó vizsgálat folyik Sue Gray vezetésével”. A Downing Street szóvivője épp ezért a vizsgálatra hivatkozva nem kívánt semmit hozzáfűzni az „állítólagos” emailhez…
A miniszterelnök korábban többször is tagadta a jogsértést, mondván, hogy mindenkor betartotta a Covid-korlátozásokban leírtakat. Ms. Gray magas rangú köztisztviselő decemberben vette át a nyomozást Simon Case kabinettitkártól, miután kiderült, hogy ő legalább egy összejövetelről tudott.
Néhány hete már kiszivárgott egy fotó is, amin a miniszterelnök jó pár munkatársa társaságában kellemesen borozgatott a kertben május 2020. 15-én az első lockdown ideje alatt. Ezt az eseményt a Downing Street korábban munkamegbeszélésként jellemezte. A köztisztviselők és tanácsadók részvételével lezajló eseményre a The Independent és a The Guardian közös vizsgálódásának köszönhetően derült fény. A Downing Street 10. egyik szóvivője ragaszkodott ahhoz, hogy ez az egész rendezvény munkával kapcsolatos esemény volt, és hogy a miniszterelnök „egy sor meetinget tartott a délután folyamán” kint a kertben.
A Munkáspárt azzal vádolta Mr. Johnsont, hogy „nincs tekintettel azokra a szabályokra, amelyeket a többiek számára ő maga vezetett be.” Angela Rayner, a Munkáspárt helyettes vezetője azt is hozzátette, hogy: „Megpróbálja rávenni a tisztviselőket, hogy helyette vigyék el a balhét… A buli idején a frontvonalon dolgozó alkalmazottak éjjel-nappal azon fáradoztak, hogy mindannyian biztonságban legyünk, az emberek szenvedtek a magány és a családtagjaik elvesztése miatt, méghozzá elképzelhetetlenül nehéz körülmények között, és az ország nagy részének szabadsága napi egy sétára korlátozódott…” Hogy a miniszterelnök körül fokozódó botrány hogyan alakul, azt már lassan megtippelni is képtelenség, de az biztos, hogy egyre többen követelik, hogy mondjon le. Forrás