Az Evening Standard kutatása szerint több mint kétmillió londoni háztartásnak kellene fizetnie a Sadiq Khan által javasolt „tiszta levegő díjat” (clean air charge). A polgármester azt is fontolgatja emellett, hogy kiterjeszti az ultra-alacsony kibocsátású zónát (ULEZ) London 33 városrészére, ami azt jelentené, hogy jóval nagyobb területet fedne így le, mint jelenleg.
Akár 2 GBP-os napi díjat is kivethetnek a benzines vagy dízelmotoros autók vezetőire Londonban, ugyanis Sadiq Khan, a főváros polgármestere radikális lépéseket fontolgat a mérgező légszennyezés csökkentésére. Sőt a hírek szerint az sem kizárt, hogy nem csak az egyik, vagy a másik ötlet kerül megvalósításra, hanem az új napi díj és az Ulez területének növelése egyszerre meg fog történni. A polgármester azt nyilatkozta, hogy a napi díj egy kis összeg lenne, viszont egy buszjegy áránál azért több.
A negyedik lehetőség pedig az lenne, hogy Mr. Khan újra előveszi a már eddig is sokak által keményen bírált terveket, amelyek szerint napi 3,50 GBP összegű díjat kellene kifizetnie mindenkinek, aki Londonon kívülről be akar utazni a főváros területére. (Grant Shapps közlekedési miniszter egyértelművé tette, hogy ellenzi ennek a bevezetését.) A változtatásokat az értesülések szerint még 2024 májusa előtt akarja végrehajtani.
A Transport for Londont arra kérték fel, hogy vizsgálja meg mind a négy lehetőség megvalósíthatóságát. Khan keddi bejelentése azt követően történt, hogy egy, a városháza megbízásából készült szakértői jelentésből kiderült hogy az évtized végéig 27 százalékkal kell csökkenteni az utazások mennyiségét Londonban, ha a brit főváros teljesíteni kívánja klímaváltozással kapcsolatos vállalását.
Azt is elmondta a polgármester, hogy valószínűleg csak a hibrid vagy elektromos járművek vezetői kapnak mentességet a díj fizetésének terhe alól. Khan kijelentette, hogy „őszinte beszélgetést szeretne folytatni a londoniakkal”, hogy megszerezze a támogatásukat azon törekvése kapcsán, hogy Londonban 2030-ra a szén-dioxid-kibocsátást „nettó nullára” csökkentse. Úgy tűnik, hogy a polgármester az Ulez határainak októberben történt sikeres kiterjesztése után bátrabb lett, már ami a környezetvédelmi céljainak elérését illeti.
Khan-nak vannak az intelligens útdíjszabás bevezetésével kapcsolatos tervei is, és jelezte is, hogy támogatná, hogy az autósokra kiszabott díjat a napszak, a megtett távolság és a dugó mértékéhez mérten szabják ki. Ha bevezetésre kerül, ez mind az Ulezt, mind a 15 GBP-s dugó díjat (congestion charge) felváltaná, amelyet amúgy a jövő hónaptól este 6-ig kell csak fizetni.
A Közlekedési Minisztérium legfrissebb statisztikái szerint 2021. szeptember végén összesen 2 620 600 autó volt beregisztrálva londoni címre. Ezeknek csak körülbelül két százaléka hibrid vagy elektromos autó. Összességében több mint 1,9 millió autót tartanak nyilván London külső területein, és 713 500-at London belvárosában. London-szerte a háztartások 56 százaléka rendelkezik autóval, ezen belül 12 százalékuk rendelkezik két vagy több autóval.
Mr. Khan szerint az autósokat célzó újabb adó egyfajta „társadalmi igazságosság”, mivel a legszegényebb londoniaknak vagy nincs is autójuk, vagy amúgy is a legszennyezettebb területeken élnek. Forrás