Terrortámadás történt Nagy-Britanniában a Gázai övezetben folyó harcok miatt 1

Az értesülések szerint terrortámadást követett el Nagy-Britanniában egy menekült, aki állítólag azzal a céllal tette, amit tett, hogy megbosszulja a gázai haláleseteket – közölte nemrégiben a The Telegraph.

Terrortámadás történt Nagy-Britanniában a Gázai övezetben folyó harcok miatt 3

A nagy nyilvánossággal idáig nem közölték, de a férfi, aki egyébként 2020-ban érkezett az Egyesült Királyságba, azt mondta a rendőrségnek, hogy „Palesztináért” tette. A képviselők péntek este kijelentették, hogy a lakosságnak joga van tudni, hogy a hétvégi tüntetések a magányos merénylőket terrortámadásokra ösztönözhetik. A világ fokozott készültségben van, miután az Egyesült Államok „világszinten figyelmeztetett minden államot és lakosságát”, hogy legyenek rendkívül éberek, bárhol is éljenek.

A Gázához köthető állítólagos brit terrortámadásról szóló hír azután érkezett, hogy Jonathan Hall KC, a terrorizmusról szóló törvények független felülvizsgálója aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az elégedetlen egyének úgy érezhetik, „most felhatalmazást kapnak” a nagy tüntetések közepette, hogy erőszakos cselekedeteket hajtsanak végre. Azt mondta: „Aggódok amiatt, hogy most fel fognak majd páran bátorodni, és néhány személy azt mondja majd magában: „Rendben, itt az ideje cselekedni.”

A Telegraph fényt derített arra, hogy már történt is egy ilyen támadás. A támadás kapcsán jelenleg a nyilvánosságra hozható részletek jogi okokból erősen korlátozottak, de a gyanúsított – aki jelenleg őrizetben van – letartóztatása után azt mondta, azért tette, mert Izrael gyerekeket ölt Gázában.

Magas rangú politikusok megkérdőjelezik, hogy miért nem lehet nyilvánosságra hozni a részleteket pont egy olyan időszakban, amikor a rendőrség és a biztonsági szolgálatok fokozott készültségben vannak az izraeli-gázai háború kapcsán az ilyen és hasonló esetek megnövekedett valószínűsége miatt.

Egy belső forrás a következőket mondta: “Lehet, hogy azért próbálják jelentéktelenebbnek beállítani, hogy ne legyenek ismétlődő támadások, és nehogy vérszemet kapjon a többi olyan személy, akik potenciális elkövetők lehetnek.”

A hét elején kiderült, hogy egy tunéziai férfi, aki Brüsszelben agyonlőtt két svéd futballszurkolót, az olaszországi Lampedusa szigetén ért partot amikor hajóval megérkezett Európába. Az incidens politikai vitához vezetett Európában arról, hogy a hasonló határátlépések jelentenek-e biztonsági kockázatot a Közel-Kelet instabilitása közepette.

A szigetország miniszterei negatív politikai visszahatástól is tartanak, ha a Csatornán kialakult migrációs válság aláássa a biztonságot. A Belügyminisztérium azt tervezi, hogy az illegális bevándorlókat Ruandába deportálja, de a rendszert a bíróság jelenleg emberi jogi okok miatt blokkolja. Ugyanakkor csak az idén júniusig tartó 12 hónapban már 44 460 ember érkezett az Egyesült Királyságba kishajókon.

Sir Iain Duncan Smith, a Konzervatív Párt korábbi vezetője azt mondta: „Úgy gondolom, hogy a lakosságnak joga van tudni, hogy ha valami történt. Még ha aggódnak is a reakciók miatt, az embereknek tudniuk kell, hogy az utcáik biztonságosak-e.”

„Hasznos lenne tudni, hogy ezek a dolgok megtörténnek. Megértem a helyzet érzékenységét. A kérdés az, hogy az embereknek joguk van-e tudni, hogy ha ilyen dolgok történnek az utcájukban. Óvatosan kell cselekedni, de nagyobb fokú transzparenciára van szükségünk abban, hogy van-e problémánk a szélsőséges csoportokkal kapcsolatban az utcáinkon.”

Egy magas rangú terrorelhárításnál szolgáló tisztviselő azt mondta: „Ez jól szemlélteti azt a kockázatot, amikor a világ minden részéről érkeznek stresszes egyének, beleértve azokat a helyeket is, ahol mindenféle durva és véres eseményeknek részesei, vagy szemtanúi voltak. Ez összefügg a migrációval. A széles körű migráció eredményeként nagyon sok és sokféle ember érkezik.”

Egy Whitehall-i forrás azt mondta: „Itt átfogóbb jellegű probléma van. Amikor ez bíróságra kerül, úgyis minden kiderül, de addigra már késő, különösen, ha újabb támadások következnek. Hacsak a Belügyminisztérium nem állítja azt, hogy ez hatással lenne a fenyegetettségi szintre, nincs ok arra, hogy ne tudnák ezt az ügyet a rendőrséggel és a koronaügyészséggel közösen nyilvánosságra hozni.”

A hét elején Ken McCallum, az MI5 főigazgatója félelmét fejezte ki az Izrael és Gáza közötti harcok miatt Nagy-Britanniában elkövetett terrortámadások kapcsán. „Egyértelműen fennáll annak a lehetősége, hogy a közel-keleti események nagyobb mennyiségű fenyegetést generálnak az Egyesült Királyságban…” – mondta.

Pénteken a Fővárosi Rendőrség bejelentette, hogy ebben a hónapban 13-szorosára nőtt az antiszemita bűncselekmények száma az előző év azonos időszakához képest. A rendőrség 21 embert tartóztatott le a gázai háborúhoz kapcsolódó gyűlölet-bűncselekmények miatt, az iszlamofóbiával kapcsolatos bűncselekmények száma pedig 42-ről 101-re nőtt ebben a hónapban a tavalyi évhez képest.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után