Teljes kontrollt akarnak bevezetni az internetes tartalmak és beszélgetéseink fölött Nagy-Britanniában 1

Theresa May azt tervezi, hogy jelentős mértékben szabályozni fogja az Internetet, úgy, hogy befolyásolni tudják, mi kerül ki és mi nem.

Teljes kontrollt akarnak bevezetni az internetes tartalmak és beszélgetéseink fölött Nagy-Britanniában 3

A most kiadott programjuk végén találhatóak a tervek, amelyből kiderül, hogy nagyon meg akarják változtatni azt, ahogy az Internet működik az országban. „Vannak, akik szerint nem a kormány dolga, hogy felügyelje és szabályozza a technológiákat és az Internetet” – írják a kiáltványban.

„Mi ezzel nem értünk egyet.” Több konzervatív képviselő is megerősítette a Buzzfeed News-nak, hogy ez azt jelenti, a kormány jelentős szigorításokat tervez azügyben, hogy az emberek mit posztolhatnak, mit oszthatnak meg, és egyáltalán abban, hogy mi kerül ki a világhálóra. Ezek a tervek lehetővé tennék Britanniának, hogy „globális vezetővé váljanak az internet és a személyes adatok szabályozásában” a kiáltványuk szerint.

A program nyilvánosságra kerülése előtt nem sokkal lépett életbe az „Investigatory Power Act” törvény is, ami pedig lehetővé teszi a kormánynak, hogy kötelezze az internetes cégeket arra, hogy tárolják az ügyfeleik keresési előzményeit, valamint azt is, hogy feltörhessék az olyan appokat, mint a WhatsApp, és elolvashassák az üzeneteket. A kiáltvány szerint ezzel az a céljuk, hogy „a terroristák ne találhassanak olyan pontot a világhálón, ahol biztonságosan kommunikálhatnának”.

Ezzel egyúttal bátorítanák is a tech cégeket, hogy építsenek be kiskapukat a kódolt üzenetküldési rendszereikbe, így adott esetbe el lehessen olvasni a terroristák levelezéseit – azonban a cégek figyelmeztették őket, hogy ezzel minden egyes fogyasztó személyi joga sérülne. A kormány tehát most ezt a kontrollt tervezi kiterjeszteni az internetre magára is, és így tenné lehetővé magának, hogy szabályozza, mi kerül ki online, és mi nem. Az új szabályok megnehezítenék például a pornóoldalak elérését is, és a kormány teljesen szabályozná a felnőtt tartalmak közlését.

A kiáltvány szerint még azt is meg akarnák gátolni, hogy az olyan keresőoldalakon, mint a Google, kidobjanak pornóoldalakat találatként. “Felelőssége a keresőmotoroknak, hogy ne irányítsanak olyan oldalakra, ahol pornográfiával, felnőtt tartalmakkal, gyűlölettel találkozhatnak az emberek” – írja a program. Arra is köteleznék emellett a közösségi oldalakat, hogy töröljenek mindent, amit az emberek 18 éves koruk alatt posztoltak.

„A digitalizáció terjedése mellett kötelességünk, hogy megvédjük az érzékeny, sérülékeny embereket attól, hogy félniük kelljen az interneten erőszaktól, bűnözéstől, és elborzasztó tartalmaktól. A nézőpontunk az, hogy ugyanannak kellene kontrollálnia az online tartalmakat, mint az offline-t. Ugyanannyira elfogadhatatlannak kell lennie az online bántalmazásnak, mint a játszótéri atrocitásoknak például.”

A kiáltványban emellett azt is említették, hogy az internetes vállalatoknak ugyanolyan adót kellene fizetni, mint jelenleg a szerencsejátékkal foglalkozó cégeknek, és ezt a pénzt hirdetésekre fordítanák, amelyben az Internet veszélyeire hívják fel a figyelmet. Azt is szabályoznák, hogy milyen hírek kerülnek ki, és ki fizet értük – May ezzel „lépéseket tenne afelé, hogy objektív, és megbízható hírek kerüljenek fel a világhálóra”.

Ha pedig a cégek visszautasítanák az új szabályozásokat, szigorú büntetések várnának rájuk. „Új szankcionálási politikát vezetnénk be, hogy biztosítsuk az együttműködést, és a szabályozó szervek kiszabják majd a megfelelő büntetéseket abban az esetben, ha a vállalatok nem teljesítik kötelességeiket.” A konzervatív párt számít rá, hogy a szabályozással kapcsolatban kritika fogja őket érni, de elutasítják, hogy ez veszélyeztetné az embereket. „Bár nem tudjuk ezt az új keretrendszert egyedül létrehozni, a kormány, és nem a privát vállaltok dolga az, hogy megvédje a lakosságot, és fair hozzáállást biztosítson minden cégnek”- olvasható még a dokumentumban. „Nem értünk egyet abban a kritikusokkal, hogy ez az új megközelítés több kárral járna, mint haszonnal.”   Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után