oltási útlevél oltási tanúsítvány

A brit kormány mégis lemondott arról, hogy a nagy tömegeket befogadni képes helyszínekre való belépéshez kötelezővé tegye az oltási „útleveleket” vagy más néven oltási tanúsítványokat – mondta az egészségügyi miniszter.

oltási útlevél oltási tanúsítvány

A tervek szerint legkésőbb ennek a hónapnak a végéig akarták bevezetni, hogy az éjszakai klubok és más, nagy rendezvényeket szervező vállalkozások, mindenkit ellenőrizzenek, hogy mind a két oltását megkapta-e. Sajid Javid elmondta, hogy „örömmel jelenti be, hogy nem fogják bevezetni ezt a rendszert”, miután a kormány áttekintette annak hatékonyságára vonatkozó bizonyítékokat. Bár az is igaz, hogy nem zárta ki azt, hogy a jövőben még bevezetésre kerülhet.

A rendszer bevezetését hevesen ellenezték az iparági vezetők, akik szerint ez a húzás rendkívül káros lenne a járványból kilábalni próbáló vállalkozásoknak. A Night Time Industries Association korábban azt mondta, hogy az oltási útlevelek kötelezővé tétele megbénítaná az ipart, és valószínűleg számtalan diszkriminációs per indulna a szórakozóhelyek ellen.

A kormány eme tervei egyébként rendkívül erős ellenállásba ütköztek a parlament falai közt is. A liberáldemokraták például „megosztónak, kivitelezhetetlennek és drágának” minősítették a tervet.

A BBC Andrew Marr Show című műsorában Javid azt mondta: „Soha nem tetszett az ötlet, hogy azt mondjam az embereknek, hogy meg kell mutatniuk a papírjaikat, vagy valamit, egy teljesen hétköznapi tevékenységhez, de helyesen tettük, hogy ezt az opciót is számba vettük. Bár talonban kell tartanunk, mint lehetséges opciót, örömmel mondhatom, hogy nem fogjuk folytatni az oltási útlevelekkel kapcsolatos terveinket.”

Boris Johnson hivatalos bejelentése ez ügyben kedden várható. A hírek szerint a kormány tudományos tanácsadói arra a következtetésre jutottak, hogy az oltások hatékony első védelmi vonalat képeznek a járvány esetleges további hullámai ellen ezen a télen.

Ez a konklúzió az értesülések szerint azt is jelenti, hogy jó eséllyel eltörlik a brit kormány azon hatáskörét, hogy egy újabb lockdown-t vezethessen be. Mr. Johnson várhatóan a héten jelenti be, hogy a koronavírus -törvények mely részeit fogják hatályon kívül helyezni.         Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után