Szuper hír az „oltási útleveleket” illetően Nagy-Britanniában 1

A legfrissebb értesülések szerint nagyon úgy tűnik, hogy az ún. Covid útlevelek mégsem lesznek kötelezőek belföldön a szigetország területén, a nagyobb sporteseményekre illetve koncertekre való bejutáshoz.

Szuper hír az „oltási útleveleket” illetően Nagy-Britanniában 3

Ez tehát azt jelenti, hogy a törvény nem fog bennünket arra kötelezni, hogy bizonyítsuk, hogy mindkét oltásunkat megkaptuk már, hogy bejussunk sporteseményekre vagy zenei fesztiválokra, miután július 19-én végre feloldják a korlátozásokat.

Azonban azt fontos kiemelni, hogy a szervezők szabadon meghatározhatják majd saját szabályaikat, így a Premier League például várhatóan bevezet majd valamiféle Covid tanúsítványt, ami feltétele lesz majd a meccsekre való bejutásnak. Az oltási tanúsítványok kocsmákban és éttermekben való bevezetését már korábban elvetették (tehát emiatt nem kell aggódni), mivel az egész vendéglátóipar egyhangúan azt mondta, hogy abból nem kér.

Viszont, ami a nemzetközi utazásokat illeti, a hírek szerint ott szükség lesz ezen rendszer bevezetésére. Sajid Javid, az új egészségügyi miniszter, aki szombaton váltotta Matt Hancockot, aki lemondott az őt övező egyre nagyobb botrány miatt, egy új NHS-alkalmazás bemutatását tervezi, amely megkönnyítheti idén nyáron az Európába történő utazást.

A szigetországban lakók ezzel képesek lennének megúszni a karanténba helyezés szükségességét, amennyiben mindkét oltásuk megvan, fel tudnak mutatni egy friss negatív tesztet, vagy ha be tudják bizonyítani, hogy átestek a víruson az elmúlt 180 napban.

Ugyanakkor sajnos az is kiderült, hogy Európa szigorítani akarja a szabályokat a Nagy-Britanniából érkezőkkel szemben.

Boris Johnson kijelentette, hogy “egyre jobban bízik” abban, hogy az ország július 19-én teljes mértékben újra kinyithat, és végre teljesítheti “ütemtervének” utolsó lépését a lockdownból kivezető úton. A miniszterelnök hétfőn kabinetjének elmondta, hogy a brit oltási program sikere azt jelenti, hogy az emberek a jövőben gond nélkül „együtt élhetnek a Coviddal”.

Egy kormánypárti forrás azt nyilatkozta, hogy az újranyitás akkor is meg fog történni 19-én, ha a napi fertőzöttek száma a jelenlegi szint duplája lesz. Emellett az is elhangzott, hogy a későbbiekben az embereknek hozzá kell majd szokniuk ahhoz, hogy a Covid-ot is úgy kezeljék, mint a sima influenzát… Ami pedig a kórházi ápolásra szorulók arányát illeti, csak 10%-kal emelkedett az elmúlt héten, a halálesetek száma pedig átlagosan 17, ami a januári értékeknek kevesebb, mint 2%-a.         Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után