Stressz és egészség: hogy találd meg az egyensúlyt az angliai hétköznapokban 1

Távol a szülőhelyedtől, egy idegen országban, magadra utalva élni az életed, meglehetősen stresszes, miközben a csapból is az folyik már, hogy a stressz mennyire káros az egészségre. Pedig a magadra utaltságban az egészség, a cselekvőképesség húsbavágó, a gyógykezelés pedig mélyen zsebbenyúló kérdés.

o-STRESS-facebook

Persze fiatalon az ember hajlamos a stresszt félvállról kezelni olyasfajta önámításokkal, hogy jól tűröm a stresszt, erős idegzetű vagyok, stresszes a munkahelyem, úgysem tudom elkerülni,…bla, bla, bla… És persze, mivel a betegségeink során jószerivel soha nem derül arra fény, hogy a kialakulásukban mekkora szerepet játszott a stressz, a tüneti kezelések után folytatjuk önszabotáló életmódunkat.

A legújabb kutatások egyértelműen kimutatták, hogy a külső hatások és a helytelen táplálkozás által okozott összes káros elváltozások számát és következményük súlyosságát is messze meghaladja az, amit a stressz művel velünk.

A tökéletes harmónia állapotában minden sejtünk folyamatosan az éppen szükséges és elégséges mennyiségű tápanyagokat, nyomelemeket, oxigént kapja. Így van ez a békésen legelésző zebra szervezetében is, amíg fel nem bukkan az oroszlán. Mivel azonban erőforrásai végesek, életbevágó kérdés számára, hogy az összes átmenetileg elvonható erőforrását átcsoportosítsa a most következő versenyfutás sikere érdekében. Az oroszlán látványára átélt erős érzelmi reakció olyan, mint egy nyomógomb.

Ez működteti azt a belső fecskendőt, ami telepumpálja stresszhormonokkal a vérkeringését. A stresszhormonok vezérlik azt a folyamatot, hogy a futáshoz szükséges szervek mindent bőségesen megkapjanak, elvonva anyagokat az átmenetileg lényegtelennek minősített szervektől és folyamatoktól. Aztán a megmenekülés után néhány perccel a zebra hormonszintjei normalizálódnak, és ismét helyreáll a harmonikus állapot.

Igen ám, de mi történik Veled, miután leszidott a főnököd vagy épp a supervisorod? Néha még hetekkel később is ezen tipródsz. De nem csak ennyi a baj. Összevesztél a pároddal, és most három nap mosolyszünet van, ami Angliában sokszor még nehezebb, mivel kisebb az élettér, sokan nem tudnak elvonulni, mivel egy szobában élnek vagy egy studióban. A munkatársaid és a lakótársaid között is van olyan, aki kibírhatatlan. Találkozni sem szeretsz velük, mert alig tudod megállni, hogy beszólj nekik. A tartósan stresszes állapotban bizonyos szerveid tartósan hiányt szenvednek akár több mindenben is. Nem kérdés, hogy megbetegszenek, csak az, hogy mikor veszed észre a tüneteket.

466950707

Persze van a szervezetnek regeneráló képessége, tud gyógyító hormonokat is termelni. Azonban jó, ha tudod, hogy ezek kölcsönösen kizárják egymást. Feszült állapotban egy deka gyógyító hormonod sem termelődik. Ahhoz, hogy a gyógyító hormonok termelődése beinduljon, tökéletesen ellazult, felszabadult állapotban kell lenned.

Elalváskor és ébredéskor mindig átmész ezen az állapoton, de ha tartósan időt akarsz benne tölteni, azt tudatosan kell tenned. Ha már elég rutinod van, csinálhatod fekve is, de így nagyobb az esélye annak, hogy akaratlanul is belealszol, ugyanis ez egy nagyon keskeny mezsgye az alvás és az ébrenlét határán. Kezdőként legjobb, ha egyenes derékkal ülve relaxálsz, mert így észreveszed a fejed elbillenését, és ennyi elég ahhoz, hogy ne merülj mély álomba. Ha naponta húsz percet relaxálsz, évekkel meg tudod hosszabbítani életed egészséges szakaszát azzal, hogy rendszeresen helyreállítod a szervezeted megbomlott egyensúlyát.

Természetesen jobb lenne, ha ritkábban következne be az egyensúly megbomlása. Erre most gondolhatod azt, hogy ez lehetetlen ebben a stresszes világban, ami tele van olyan felzaklató eseményekkel, mint pl.: családtag megbetegedése, halála, az otthoni hitelek terhe, elbocsátás, a londoni közlekedési dugók, zsúfoltság, munkahelyváltozás, új beosztás, veszekedések családtagokkal, házasságkötés, terhesség, válás, költözködés, különélés, testi sérülés vagy betegség, vállalkozás indítása, bukása, viták a főnökkel, stb…

De tényleg a világ stresszes? Nem, nem a világ az. Te stresszeled fel magad belülről a negatív érzelmi reakcióiddal. Gondold csak végig: tényleg muszáj felturbóznod magad akkor is, amikor pont az orrod előtt záródik be a metró ajtó, vagy a lakótársad dugiban a te utolsó egy deci tejedet használta el a kávéjába? És naponta hány hasonló eset van, amire teljesen feleslegesen pocsékolod az adrenalint? Nem kell örülnöd a számodra hátrányos eseményeknek, de sokat javít a közérzeteden, és az egészséged megőrzésében, ha megtanulod érzelmi reakció nélkül szemlélni őket.

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után