Részegen, meztelenül randalírozott egy idős házaspár Nagy-Britanniában 1

5000 font pénzbírságot kapott az a nyugdíjas, idős házaspár, akik részegen és meztelenül randalíroztak egy hotelben Perthshire-ben.

Részegen, meztelenül randalírozott egy idős házaspár Nagy-Britanniában 3

A 72 éves Robert Ferguson és felesége, a 69 éves Ruth a bejelentések szerint meztelenül mászkált a hotelben, és ollókkal fenyegette az alkalmazottakat egy egész napos ivászat után. A Troonból származó pár még azzal is fenyegetőzött, hogy lelövi az ott lévőket, és az este egy pontján Robert egy üvegajtót is betört. Ezután beugrottak a 65 000 fontos BMW-jükbe, és elhajtottak, majd leintették a rendőröket azzal, hogy a hotel alkalmazottjai meg akarták őket ölni.

Azonban a rendőrök megérezték az alkoholt az idős páron, így megszondáztatták Robertet, és ki is derült, hogy a vérében található alkoholmennyiség duplája volt a megengedettnek. Később az is kiderült, hogy a pár már nem először randalírozott hotelekben, legutóbb februárban kezdett el a többi vendég ajtaján dörömbölni hajnal 2-kor. Amikor az alkalmazottak megpróbálták leállítani őket, itt is fenyegetőzni kezdtek.

Ezúttal ez úgy nézett ki, hogy a nyugdíjas Robert egy nagy ollót csattogtatva randalírozott fel-alá hiányos öltözetben, és az egyik nőre rá is kiabált, hogy „Szerzek egy pisztolyt és lelőlek!”.

Később más alkalmazottakat is fenyegetett hasonlóval. Ezután felkapott egy táblát, és betört egy üvegajtót vele. A megrettent hotel személyzet elmenekült az épületből, a pár pedig visszatért a szobájába, hogy összecsomagoljon és tovább induljon Perth-be.

Mikor a rendőrök kimutatták a nagy mennyiségű alkoholt a vérében, Robert ezt mondta: „Én nem akartam vezetni, de muszáj volt. A hotel személyzete meg akart ölni.” Azonban a szálloda biztonsági felvételeit megnézve a rendőrség egészen más álláspontra jutott. A pár ezután később beismerte, hogy viselkedtek már hasonlóan februárban, valamint beismerték az üvegajtó összetörését (ami 800 font kárt okozott a hotelnek) és a részeg vezetést is.

„Nagyon sajnálatos, ami történt, főleg, hogy így ráijesztettek az alkalmazottakra. Robert memóriája meglehetősen ködös volt az estéről, ezt az is mutatja, hogy később úgy emlékezett, ők voltak az áldozatok. Ezt később visszavonta, amikor megmutatták neki a bizonyítékokat az ellenkezőjéről” – mondta az ügyvéd, Ewan Cameron. Azt is hozzátette, hogy korábban Robert semmi ilyesmit nem követett el, és egész életében nagyon példamutatóan élt – mai napig a helyi rögbicsapat bizottságának tagja, és egy fogyatékos gyerekek megsegítésére létrehozott jótékonysági alapítvány bizottságában is benne van.

„Sajnálatos eset, rossz látni hogy valaki 72 évesen ilyenre adja a fejét. Persze érthető, hogy megbánta, de ez akkor is súlyos randalírozás, és a hotel személyzetét is nagyon megijesztették” – mondta a helyi sheriff. A férfit végül 2750 fontra bírságolta meg, további 800 fontot kell fizetnie a hotelnek kompenzációként, és a vezetéstől is eltiltották 12 hónapra. A felesége 1250 font bírságot kapott.    Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után