A legális bevándorlók számát évi 300 ezerrel csökkenteni szándékozó új törvények a már az Egyesült Királyságban élő családok szétválasztását is eredményezhetik, rengeteg érintett megdöbbenésére, azonban a kormány megerősítette, hogy a szándékaik egyértelműek.
Az új szabályok értelmében a Nagy-Britanniában élők külföldi partnereinek azt mondják, hogy hagyják el az országot, amikor legközelebb vízummegújításra kerül sor – ha a háztartásuk nem keres legalább évi 38 700 fontot – mondta a kormány egyik szóvivője. A lépés a nettó migráció csökkentését célzó tervek része, miután ez az adat 2022-ben közel háromnegyed millióra nőtt.
A szakértők ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy a tervezett lépés sokak számára igen komoly szorongást okozhat. A Downing Street megvédte a terveket, mondván, hogy helyes elképzelés az, hogy „ha valakit behozol az országba, akkor támogatod őt” és anyagilag is felelsz érte.
A hétfőn ismertetett tervek szerint azoknak, akik házastársukat / élettársukat az Egyesült Királyságba szeretnék vinni, mostantól majd legalább 38 700 fontot kell keresniük évente, ami jelentős növekedés a jelenlegi 18 600 fonthoz képest. Az új változtatást sokan már el is nevezték „szerelem adónak”.
Gavin Barwell volt tory-miniszter szerint „erkölcsileg helytelen és nem konzervatív azt állítani, hogy csak a leggazdagabbak eshetnek szerelembe, vehetnek feleségül valakit, majd hozhatják be az Egyesült Királyságba”.
A kormány ráadásul az Egyesült Királyságba érkezőkre vonatkozó kérelmek mellett megerősítette azt is, hogy a már itt tartózkodókra is vonatkozni fog ez az új, magasabb szám. Arra a kérdésre, hogy ez vonatkozik-e a már itt lévő partnerekre, amikor megújítják a vízumot, a kormány szóvivője azt válaszolta, hogy a változás „nem visszamenőleges, de a jövőbeni vízum megújításokra vonatkozik”.
Ezen a ponton az emberektől elvárják majd, hogy „megfeleljenek az aktuális vízumkövetelményeknek”.
A miniszterelnök hivatalos szóvivője hozzátette: „az embereknek mindig meghatározott időtartamra van vízumuk, és a vízumidő lejártakor tudatában lesznek annak, hogy nincs garancia arra, hogy minden kétséget kizáróan az országban maradnak.”
A kormány szerint a jövedelemszintet 10 éve nem frissítették. Vannak mentességek, de ezek eseti alapon lesznek, és azt is hangsúlyozták, hogy az összeg szétosztható a háztartásban (tehát nem egy embernek kell ennyit keresnie).
Madeleine Sumption, az Oxfordi Egyetem Migrációs Obszervatóriumának igazgatója azt mondta, hogy a változtatások révén az Egyesült Királyság a nyugati nemzetek közül ki fog lógni. „Ez határozottan teljesen különbözik attól, amit bármely más magas jövedelmű ország csinál” – mondta.
Josephine Whitaker-Yilmaz, a Praxis migránsjogi szervezettől azt mondta, aggódik azokért a családokért, akik úgy érzik, hogy „borzalmas döntések meghozatalára kényszerülnek” a változtatások miatt.
A változások tavasztól lépnek életbe, de egyénenként akkor, amikor a külföldi házastársaknak szóló vízumok megújításra kerülnek.
A kormányfő szóvivője kedden ezt mondta: „a családi bevándorlási szabályok olyan esetekre vonatkozóan tartalmaznak kivételt, ahol a kérelmezőre, élettársára, érintett gyermekére vagy más családtagjára nézve indokolatlanul súlyos következményekkel járna, ha kérelmét elutasítanák.”
Példát nem említettek, és a szóvivő azt mondta, hogy a pályázatokat „eseti alapon” fogják elbírálni. Az áprilisi hivatalos adatok szerint az Egyesült Királyságban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagos bruttó éves keresete 34 963 font volt… Forrás