Rengeteg embernek már csak 4 napot kell dolgoznia Nagy-Britanniában, ugyanis megkezdődött a rövidített munkahét tesztelése az országban 1

Nem olyan rég kezdetét vette az Egyesült Királyságban a négynapos munkahét tesztelésének hat hónapos próbaidőszaka. Nagyjából 30 brit vállalat vesz részt összesen a kísérletben, amelynek során a szabályok értelmében a heti eggyel kevesebb napot dolgozó alkalmazottak fizetése semennyit sem csökken a csökkentett óraszám ellenére.

Rengeteg embernek már csak 4 napot kell dolgoznia Nagy-Britanniában, ugyanis megkezdődött a rövidített munkahét tesztelése az országban 3

Ehelyett arra kérik csak őket, hogy bár kevesebb időt kell hetente a munkahelyükön tölteni, de igyekezzenek a termelékenységüket ez idő alatt maximalizálni. A kísérleti projektet a 4 Day Week Global indította el az Autonomyval, a 4 Day Week UK Campaignnel, valamint a Cambridge Egyetem, az Oxfordi Egyetem és a Boston College kutatóival együttműködve.

Joe O’Connor, a 4 Day Week Global kísérleti programvezetője a következőket mondta: „Egyre több vállalkozás tér át a termelékenységre összpontosító stratégiákra, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy a fizetés csökkentése nélkül csökkentsék a munkaórák számát. Izgatottak vagyunk a kísérleti programunk és tágabb értelemben véve pedig a négynapos hét iránti növekvő lendület és érdeklődés miatt.”

„A négynapos hét megkérdőjelezi az eddigi munkamodell hatékonyságát, és segít a vállalatoknak elmozdulni az emberek „munkában töltött idejének” egyszerű mérésétől, és jobban összpontosítani a teljesítményre. 2022 lesz az az év, amely lefekteti az új munkamodell és egy boldogabb jövő alapjait.” – tette hozzá.

A szigetországbeli teszttel párhuzamosan fut majd több másik hasonló is az Egyesült Államokban, Írországban, Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon. Az új munkamodellt többek közt már Skóciában és Spanyolországban is elkezdték tesztelni.

A kísérletben részt vevő vállalatok, köztük pl. a Canon is, olyan támogatási csomagot kapnak, amely workshopokat, mentorálást, networking-et és hozzáférést biztosít világszínvonalú tudományos kutatásokhoz. A kutatók minden szervezettel együttműködve mérik a termelékenységre, a munkavállalók jólétére, valamint a környezetre és a nemek közötti egyenlőségre gyakorolt ​​hatást.

Számos tanulmány kimutatta már, hogy a négynapos hétre való átállás növeli a termelékenységet és a személyzet jólétét. Amikor pl. a Microsoft kipróbálta a fizetéskiesés nélküli négynapos hetet a Japánban levő irodájában, a termelékenység 40%-kal nőtt… Az Atom Bank pedig már novemberben végleg áthelyezte mind a 430 alkalmazottját a négynapos, 34 órás munkahétre, fizetéscsökkentés nélkül.

A négynapos munkahétre áttért egyik leedsi vállalat alkalmazottai például azt mondják, hogy ez az új felállás javította a mentális egészségüket, a termelékenységüket és a motivációjukat is a munkában. A Charlton Morris nevű cég a múlt év végén véglegesen bevezette a változtatást, és a dolgozók azóta is áradoznak a változásnak a munka és a magánélet egyensúlyára gyakorolt ​​hatásáról. Az alkalmazottak elmondták, hogy a munka során energikusabbá váltak azáltal, hogy több idejük marad önmagukra, és ráadásul Charlton Morris bevétele is megugrott a módosítás bevezetése óta.

Sophie Waite, a cég egyik vezetője a LeedsLive-nak ezt nyilatkozta: “Számunkra ez a változtatás mindent megnövelt. Növelte az üzleti termelékenységet, javította mentális egészségünket és a jólétünket. A jobb egyensúly arra késztet mindenkit, hogy az élete minden területén többet akarjon elérni. Azóta mindenki még jobban imád bejönni a munkahelyre dolgozni. Szó szerint semmilyen hátránya nem volt a négy napos munkahét bevezetésének.”

Andy Shatwell, a vállalat vezérigazgatója és Rebecca Cook, társigazgató és az emberekért felelős vezető is megerősítette, hogy a változás pozitív hatással volt az üzletre.

“Nagyon jól működik. A termelékenység körülbelül 20%-kal nőtt, ami több, mint amire számítottunk. Rekordszámokat érünk el a cégnél, és rekord magas a bevétel. Ugyanilyen fontos az is emellett, hogy nőtt az elkötelezettség, nőtt a jólét. Az emberek arról számolnak be, hogy boldogabbak, egészségesebbek és elkötelezettebbek a munkájuk iránt. Sokan úgy gondolják, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, pedig egyáltalán nem az.”

Brendan Burchell, a Cambridge-i Egyetem társadalomtudományi professzora a következőket mondta: „Ahogy a rövidebb munkahét társadalmi és környezeti előnyei egyre világosabbakká válnak számunkra, eljött az idő, hogy több szervezet tegye meg a következő lépést és kezdje el tesztelni, hogyan is működhet ez a gyakorlatban.”  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után