650 000 fontért kelt el egy aukción az a gyémántgyűrű, amit a tulajdonosa még régebben 10 fontért vett egy zsibvásáron, mivel azt hitték, hogy hamis.
A párnácska alakú gyémánt kikiáltási ára 350 000 font volt, amikor a Sotherby aukciós házban előkerült, de végül majdnem a duplájáért, 656 ezer fontért kelt el. A gyémántot „Tenner” névre keresztelték, és még a 80-as években vették meg egy zsibvásáron.
A 26 karátos drágakövet a 19. században csiszolták, de hogy végül hogyan került a vásárra, azt nem lehet tudni. Az akkori tulaj azt hitte, csak egy szép dekoratív jelmezkellék, és fogalma sem volt az igazi értékéről. Nemrégiben azonban a Gemological Institute of America megerősítette, hogy ez bizony valódi, értékes gyémánt.
“Senki nem is sejtette, hogy a gyűrű valójában ilyen komoly értékkel bír.” – nyilatkozta az aukciós ház egyik vezetője, Jessica Wyndham.
Ms Wyndham azt is elmondta, hogy a tulajdonos, aki nem szerette volna ha a nevét nyilvánosságra hozzák, végig azt hitte, hogy ez csak egy olcsó bizsu, nem pedig valódi drágakő, mivel egy csúnya koszos foglalatban volt, ráadásul nem is csillogott úgy, mint egy igazi gyémánt.
A Sotherby aukció másik gyöngyszeme egy Cartier gyémánt bross volt, amit még Margaret Thatcher hordott többször is nyilvános eseményeken, például akkor is, amikor benyújtotta lemondását a királynőnek miniszterelnökként. Különleges geometrikus stílusával felkeltette egy vevő érdeklődését, és végül 81 ezer fontot fizetett érte.
Az aukcióból származó bevételek egy részét jótékonysági célokra fordítják, az Endeavour Fund számára – a szervezet a sebesült, beteg katonák felépülését támogatja. Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com