Egy róka úgy döntött, hogy szerez némi hírnevet magának, és a brit főváros egyik gazdag negyedében talált magának egy kiváló helyet a délutáni alvásra úgy, hogy lehetőleg mindenki lássa.
A mostanra igen nagy hírnévnek örvendő róka koma London egyik tehetősebb negyedében vetett szemet egy igen nehezen megközelíthető második emeleti ablakpárkányra. Az épület megmászása és a párkányra való kijutás még egy róka mércéjével mérve is igen elismerésre méltó teljesítmény.
A jószág ezután a nap nagy részét lustálkodással és a magasból lenézve a járókelők elemzésével töltötte töltötte. Persze mi mind tudjuk, hogy valójában csak arra várt, hogy valaki végre észrevegye. Végül kiderült, hogy megérte annyit pózolni odafent, ugyanis nem másnak a szomszédságában vert tanyát, mint a londoni polgármester, Boris Johnson testvérének Rachel Johnson-nak. Ő észre is vette és le is fotózta a falmászó, akrobata, naplopó rókát.
A róka vakmerőségének és cukiságának együttesen köszönheti az életét, ugyanis, bár lelőhették volna, annyira aranyosan heverészett az ablakban, hogy senkinek nem volt szíve eltenni láb alól.
„Minden bizonnyal a szomszédos ház mellett felállított állványzaton keresztül jutott fel olyan magasra. Amikor észrevettük, hirtelen elkezdett mindenki előjönni a házakból, és fényképezni meg videózni. Szerencsére senki nem akarta lelőni, mert túl könnyű célpont volt és túl aranyosan henyélt az ablakban. Elég sok van belőlük a környéken és sokmindenkit idegesítenek, de ebben a szituációban valahogy képtelenség volt rá haragudni.” – mesélte Rachel.
Itt csatlakozhatsz, Facebook csoportunkhoz, ami már 7,200 fős.
Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, amivel egyből eléred oldalunkat.
Itt tekintheted meg a HuNglia kupon akcióit.
Ha tetszett a cikk, itt Like-old oldalunkat:
[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”200″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″][email-subscribers namefield=”NO” desc=”Hírlevelünkhöz email címed megadásával csatlakozhatsz” group=”Public”]Forrás: http://www.standard.co.uk/news/london/fox-somehow-scrambles-up-to-first-floor-balcony-then-has-a-nap-a2488236.html