Muszlim nők gyülekeztek a Westminster hídon, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a múlt szerdai terrortámadás áldozatai iránt. A nők csoportja azt mondta, rettenetes, nyomasztó érzés fogta el őket a helyen, ahol a terrorista Khalid Masood belehajtott a gyanútlan járókelőkbe.
Három ember meghalt, több tucat pedig megsebesült, miután a támadó a parlament felé száguldott, ahol aztán még egy rendőrt is megsebzett úgy, hogy belehalt sérüléseibe.
A legkülönbözőbb hátterű emberek csatlakoztak az eseményhez, amelyet a Women’s March szervezett Londonban. A résztvevők azt mondták, azért kéket viselnek, mert az a remény színe. Öt percig álltak némán, kézen fogva, amíg a Big Ben délután 4 órát ütött.
„Ami itt történt múlt héten, nagyon erős érzelmeket vált ki. Arra gondolni, hogy ahol most álltunk, ott sétáltak azok az ártatlan emberek is, akik életüket vesztették – felfoghatatlan volt, rettenetes” – mondta Afriha Khan résztvevő. Hozzá csatlakoztak az Ahmadiyya muszlimok is, akik azt mondták, szeretnék kifejezni a mélységes elítélésüket az esemény kapcsán, és szeretnének szembe helyezkedni a terrorizmussal.
„Amikor megtámadták azokat az ártatlan embereket, engem is megtámadtak, mindannyiunkat megtámadtak. Az iszlám abszolút elítéli az ilyen fajta erőszakot, ez teljesen elfogadhatatlan számunkra” – tette hozzá Sarah Waseem. Egy másik résztvevő pedig, Ayesha Malik azt mondta, az, hogy ennyien részt vettek a demonstráción, azt mutatja, hogy a város egyesül a demokrácia védelméért, a terrorizmus ellen.
Egy kétgyerekes anyuka Surrey-ből azt nyilatkozta: „Mint valaki, aki láthatóan muszlim, azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy kimutassam a szolidaritásom, és az értékeinket, amiket valóban hordozunk.” A londoni Mary Bennett pedig azt mondta, csak szerette volna a szolidaritás apró jelét tenni.
Egy nyugdíjas szociális dolgozó pedig hozzátette, hogy „azért vagyok itt, mert a magunk csendes módján szerintem így lehet kifejezni, hogy úgy folytatjuk ezután is az életet, ahogy nekünk tetszik, és ahogyan mi szeretjük Londont. Ez a mi városunk. Igaz, ez csak egy apró gesztus, de az élet is az ilyen apró gesztusokból épül fel.” Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com