Az egyik londoni Sainsbury’s-ben egy alkalmazott az életét vesztette a munkahelyén munkavégzés közben, miután egyszer csak váratlanul összeesett bent az üzletben.
Az értesülések szerint a harmincas éveiben járó férfi hétfőn késő délután lett hirtelen rosszul az élelmiszerlánc egyik londoni üzletében, és hiába értek ki a helyszínre a mentők rövid időn belül, a fiatal férfi életét már nem tudták megmenteni, és még a helyszínen halottnak nyilvánították.
„Mély fájdalommal vagyunk kénytelenek megerősíteni hírt, hogy az Abbey Wood területén található üzletünkben egy kollégánk sajnos tragikus hirtelenséggel elhunyt” – mondta a szupermarket szóvivője.
„Részvétünk a családjuknak, barátaiknak és kollégáiknak ebben a hihetetlenül nehéz időszakban, és amiben csak tudjuk, támogatjuk őket.”
A Fővárosi Rendőrség szóvivője a következőket mondta a tragikus incidens után: „Február 26-án, hétfőn 16 óra 48 perckor hívták a rendőrséget, hogy egy férfi összeesett egy üzletben a Chantry Close-on. A rendőrség és a londoni mentőszolgálat is küldött ki egységet a helyszínre. Egy a 30-as éveiben járó férfi sajnálatos módon a helyszínen meghalt.”
„A legközelebbi hozzátartozóit értesítették. A halálesetet váratlan incidensként kezeljük, de a körülmények alapján nem tartjuk gyanúsnak. Egy részletes jelentés készül a történtekről a halottkém számára.”
A londoni mentőszolgálat szóvivője pedig a következőket mondta: „Tegnap 16 óra 27 perckor hívtak minket, hogy a Sainsbury’s-ben, Abbey Woodban rosszul lett egy férfi. Egységeket küldtünk a helyszínre, többek közt egy mentőszemélyzetet, egy mentőst egy gyors reagálású autóban, és egy incidenselhárító egységet. Sajnos legénységünk minden erőfeszítése ellenére a férfi életét már nem tudtuk megmenteni, a helyszínen meghalt.” Forrás