2019 június 1-től életbe lépett a „The Tenant Fees Act”, aminek köszönhetően a szigetországban élő bérlők védelmet élveznek végre a tisztességtelen bérleti díjak ellen, a kaució maximalizálva lett 5 heti bérleti díj értékének megfelelő összegben, így a kemény munkával megszerzett pénz a zsebünkben marad.
A váratlan díjak és a magas kaució megnehezíthetik az emberek számára, hogy megengedhessék maguknak a megfelelő ingatlan kibérlését, és emellett gyakran nem is kerültek egyértelműen ismertetésre.
A bérlői díjakról szóló törvény most megszünteti ezeket a felesleges díjakat, amelyeket a tulajdonosok és ügynökök szabnak ki. Várható, hogy évente legalább 240 millió fontot takarítanak meg Angliában. Emlékezzünk csak vissza a szerződés megújításakor, vagy megkötésekor, és egyéb váratlan pillanatokban felmerülő, gyakran 100-200 font fölötti összegekre…
A törvény emellett korlátozza a kaució maximális mértékét, amit az albérlőnek ki kell fizetnie, amikor beköltözik. Ez mostantól nem lehet több, mint 5 heti lakbér. Ez szintén óriási hír és előrelépést az albérlőknek, mivel mostantól jogilag védve lesznek, így pontosan tudják majd, hogy mire számíthatnak. Azt egyébként hozzá kell tenni, hogy ez a szabály azokra az ingatlanokra vonatkozik, amelyek éves bérleti díja nem haladja meg az 50 ezer fontot vagyis a havi 4167 fontot.
Ez a törvény azt is megakadályozza, hogy a bérlők többszáz fontot fizessenek az adminisztrációs vagy megújítási procedúráért. Ezen túlmenően, a törvény alapértelmezett díjszabása értelmében a bérbeadók és ügynökök csak az elveszett kulcsokért vagy más biztonsági eszközökért tudnak felmerült költségként pénzt visszaszerezni a bérlőktől, és bizonyítaniuk kell ezeket a költségeket, mielőtt díjat szabnának ki. A késve történő fizetésért azonban a főbérlő egy plusz alapdíjat is felszámíthat majd, ezért erre nagyon oda kell mostantól figyelni.
A törvény biztosítja, hogy a tisztességtelen díjakat kifizető bérlők visszakapják pénzüket. A Kereskedelmi Szabványok vagy az Elsőfokú Törvényszék megkövetelheti, hogy a tulajdonosok és ügynökök megtérítsék a jogtalanul kiszabott díjakat, vagy bármely jogellenesen megtartott letétet 7-14 napon belül.
Összességében ezek a rendelkezések nagyban segítenek csökkenteni a bérlőket terhelő a bérleti szerződés kezdetén, megújításakor és megszűnésekor felmerülő költségeket. A törvény egy szélesebb reformcsomag része a kormánytól, amelynek célja a bérlők és a landlordok közötti kapcsolat kiegyensúlyozása a tisztességesebb, jobb minőségű és megfizethetőbb magánbérleti piac biztosítása érdekében.
Idén áprilisban azt is bejelentették, hogy megállítják az albérlők, megfelelő indok nélküli és minimális kiköltözési időt hagyó kilakoltatását otthonukból. Ennek a törvénybe iktatásáról is folynak már a megbeszélések.
Emellett a helyi önkormányzatok szélesebb jogkörrel lettek ellátva, hogy könnyebben le tudjanak számolni azokkal a főbérlőkkel, akik kihasználják és sanyargatják az albérlőket, illetve nem megfelelő állapotú ingatlanokat adnak bérbe. Ez magában foglalja a legfeljebb 30 000 font összegű fix pénzbírságot és a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőinek – esetleg életre szóló – tiltását is az ingatlanok bérbeadásától. Forrás