A brit állampolgárság megszerzésének feltételei 2021-ben 1

Sok embert érdekelhet, és mivel már többen is kérték, hogy foglaljuk össze, leírtuk és pontokba szedtük, mi kell, hogy valaki brit állampolgárrá válhasson.

brit állampolgárság

A körülményektől függően több módja is van annak, hogy megkapjuk a brit állampolgárságot, azonban előbb tisztában kell lennünk azzal, hogy mi konkrétan melyik halmazba tartozunk az alábbiak közül.

Az első és legkézenfekvőbb megoldás az, hogyha Nagy-Britannia területén születtünk, bár ebben az esetben sem jár egyértelműen az állampolgárság alanyi jogon. Ilyenkor az számít, hogy mikor születtünk, és emellett a szüleink helyzete, illetve, hogy ők milyen állampolgárok. Erről itt olvashatsz részletesebben, ha ebbe a csoportba tartozol.

Amennyiben nem itt születtél, hanem kiköltöztél:

  • Brit állampolgár a házastársad vagy partnered
  • Határozatlan időre szóló tartózkodási engedélyed van (ILR) vagy Állandó tartózkodási engedélyed van (Permanent Residence Status) vagy Letelepedett Státuszod van (Settled Status)

Általános feltételek

  • Csak 6 év angliai tartózkodás esetén lehet állampolgársági kérelmet benyújtani ugyanis a tartózkodási engedély megszerzése után el kell telnie egy évnek hogy az állampolgárság megszerzésének folyamatát beindíthassuk (az első 5 év után kapjuk meg a permanens rezidensi státuszt, vagy az újabban a Brexit mizéria közben bevezetett letelepedett státuszt)
  • nem sértette meg a bevándorlási törvényt a Nagy-Britanniában való tartózkodás ideje alatt
  • megfelelő angol nyelvtudás, amit papírral igazolni is tudunk
  • 18. életév betöltése
  • az egészségbiztosítás (Ni) és az adó fizetése
  • tiszta erkölcsi bizonyítvány angol és magyar nyelven
  • Anglia aktuális és történelmi ismerete (Life in the UK test)
  • továbbra is az országban tervez maradni
  • mentális egészség
  • az elmúlt 5 évben nem töltött 450 napnál többet külföldön
  • az elmúlt egy évben nem töltött 90 napnál többet külföldön

A jelentkezéshez kitöltendő nyomtatványokat itt találjátok.   Online jelentkezés is lehetséges, mégpedig ezen az oldalon keresztül.

Nélkülözhetetlen dokumentumok a brit állampolgárság megszerzéséhez:

  • sikeres ’Life in the UK’ vizsgát igazoló okirat: ITT CSINÁLHATSZ EGY MINTA TESZTET INGYEN MAGYARUL
  • államilag elismert nyelvvizsga, egy akkreditált nyelviskolánál, amiknek a listáját itt találjátok a felsorolás alatt
  • útlevél (passport) / személyigazolvány (Id card) / anyakönyvi kivonat / angol nyelvű jogosítvány / az elmúlt fél év névre szóló bankszámlái
  • az 6 éves angliai tartózkodás bizonyítása (útlevél / iskolai igazolás / munkáltatói igazolás / bármilyen papír, ami igazolja az 6 éves angliai tartózkodást)
  • különféle bankszámlakivonatok felmutatása esetén igazolni tudja, hogy önfenntartó volt az elmúlt 6 évben
  • akármilyen segélyt igazoló dokumentum, ami igazolja, hogy Ön munkakereső volt
  • az elmúlt 6 év P60 dokumentumai
  • a HMRC a vállalkozók esetében igazolja az adófizetést az elmúlt 6 évre

Itt találjátok a jelenleg elfogadott vizsgahelyek és tesztek listáját.

Hogy jelenleg mennyibe kerül:

Az állampolgárság megszerzésének költsége  £1,330. Emellett a biometrikus adatainkat is be kell szolgáltatnunk valamint ennek kapcsán még £19.20-at kell befizetnünk, de erről adnak részletes tájékoztatást a jelentkezést követően.

Miután beadtad a jelentkezésed, néhány héten belül kapni fogsz egy értesítést arról, hogy a jelentkezésedet megkapták. Ezt követően az elbírálás folyamata akár fél évig, kivételes esetekben akár még egy kicsit tovább is eltarthat. Amennyiben valami hiányzik vagy hiányosan lett kitöltve, azt pótolni kell, de arról szintén küldenek értesítést. Bizonyos esetekben behívhatnak bennünket interjúzni is, ahol tolmács segítsége nélkül kell valakivel elbeszélgetnünk.

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után