Mától újabb enyhítés lép életbe a teljesen beoltottaknak Nagy-Britanniában 1

A hétfői naptól kezdve (augusztus 16.) megszűnik a karantén kötelezettség azoknak a teljesen beoltott embereknek, akik közvetlen kapcsolatba kerültek vagy kerülnek a későbbiekben egy olyan személlyel, akinek pozitív lett a Covid-19 tesztje.

Mától újabb enyhítés lép életbe a teljesen beoltottaknak Nagy-Britanniában 3

Egészen mostanáig ugyanis a szigetország területén, amennyiben az NHS Test and Trace jelezte nekünk, hogy egy kovidossal kerültünk közvetlen kapcsolatba, akár be voltunk oltva, akár nem, 10 nap karanténra ítéltettünk. A brit kormány azonban most módosította a szabályokat, miután az elmúlt hetekben rengeteg embert „figyelmeztetett” az alkalmazás, ami miatt a vállalkozások tömegesen panaszkodnak, hogy a személyzet nem tud visszatérni dolgozni, és rengetegen hiányoznak a munkahelyen.

Sajid Javid egészségügyi miniszter az egyik nem régiben tett nyilatkozatában azt mondta, ha augusztus 16-án vagy azt követően az NHS Test és a Trace kapcsolatba lép valakivel, aki teljesen be van oltva a járvány ellen, akkor annak nem kell karanténba mennie, és ehelyett csak egy PCR teszt lesz javasolt, de az sem lesz elvileg kötelező.

Ha azonban ennek a tesztnek az eredménye pozitív lesz, akkor még abban az esetben is 10 nap karantén vár ránk, ha mind a két oltásunkat megkaptuk. Azok, akiknél Covid-tünetek jelentkeznek az NHS alkalmazás „figyelmeztetése” után, szintén kötelesek elszigetelni magukat, amíg meg nem jön a PCR-teszt eredménye.

Mr. Javid azt mondta: „Az oltás a mi irányunkba billentette át a mérleg nyelvét a vírussal folytatott harcban, és lehetővé tette számunkra, hogy biztonságosan visszaszerezzük elveszett szabadságunkat, és így hétfőtől újabb hatalmas lépést tehetünk a régi életünk visszaszerzése felé azzal, hogy a beoltottak számára megszűnik a karanténkötelezettség, ha közvetlen kapcsolatba kerülnek egy Covidossal.”

Hozzátette azt is, hogy az oltások végre „véget vetnek ennek a járványnak”, és arra szólította fel az embereket, hogy „a lehető leghamarabb” oltassák be magukat. Ezt az új szabálymódosítást eredetileg a múlt hónapban a korlátozások feloldásának negyedik fázisának indításakor akarták érvénybe léptetni.  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után