Az Egyesült Királyságban mától összesen hetven kisebb és nagyobb vállalat vesz részt a kezdődő négynapos munkahét kísérletben. A több mint 3300 dolgozó részvételével zajló teszt az eddigi legnagyobb ilyen jellegű kísérlet a világon.
A kísérlet során az alkalmazottak havi fizetése egy pennyvel sem fog csökkenni, míg a heti munkanapok száma ötről négyre módosul. Ehelyett arra kérik őket, hogy idejük 80%-ában 100%-os termelékenységet tartsanak fenn. A helyi fish and chips boltoktól a nagyvállalatokig a vállalkozások széles köre vesz részt a programban.
Joe O Connor, a 4 Day Week Global vezérigazgatója így nyilatkozott: „Az Egyesült Királyság a négynapos hét bevezetésének tesztelésében az élen jár. Ahogy kilábalunk a világjárványból, egyre több vállalat ismeri fel, hogy a verseny új sarokpontja az életminőség, és hogy a csökkentett munkaórák, és a teljesítmény-központú munkavégzés azok az eszközök, amely versenyelőnyt biztosítanak számukra.”
„Az utóbbi időszakban végbemenő felmondási hullám hatása most úgy tűnik, hogy mindenki számára rávilágít arra, hogy számtalan iparág dolgozói eredményesebben tudják végezni a munkájukat, ha rövidebb ideig de okosabban és hatékonyabban dolgoznak.”
A próba hat hónapig tart, és a 4 Day Week Global végzi az Autonomy nevű szervezettel, a 4 Day Week UK Campaignnel, valamint a Cambridge-i Egyetem, az Oxfordi Egyetem és a Boston College kutatóival együttműködve. A kutatók az egyes szervezetekkel együttműködve megvizsgálják majd a dolgozók jólétét, és mérik a hatást a vállalkozás termelékenységére. Azt is látni fogják, hogy a változás hatással van-e a környezetre és a nemek közötti egyenlőségre. Hasonló, négynapos munkahét kísérletek várhatók még ebben az évben Skóciában és Spanyolországban is.
Simon Ursell, a Tyler Grange tanácsadó cégtől, amely részt vesz a kísérletben, a következőket mondta: „A kezdeményezés körüli megbeszéléseink már négy évvel ezelőtt elkezdődtek. Mint sokan iparágunkban – beleértve versenytársainkat és ügyfeleinket is – mi is elég fáradtak voltunk. A csapaton belüli beszélgetések rendszerint arról szóltak, hogy mennyire elfoglaltak vagyunk, mennyi sok dolgunk van, és hogy nincs időnk élni.”
„Tudjuk, hogy a mentális egészséggel kapcsolatos problémák gyakoriak a tanácsadás terén. Ez egy olyan iparág, amelyet túl gyakran sújtanak a növekvő igények, a rövid határidők és a növekvő összetettség. A lelki és fizikai kiégés valódi probléma, és ezt már nem lehet eltussolni. Itt az ideje, hogy változtassunk. A kísérleti program világossá tette, hogy itt az ideje a cselekvésnek. Ismerjük az alkalmazottak jólétére vonatkozó pozitív hatásait, és tudjuk, hogy a termelékenység akár 15%-kal is növekedhet. Hihetetlenül keményen dolgoztunk azon az elmúlt négy évben, hogy ez valósággá váljon. Szóval, mire várunk még?!”
Emma Parry, a bedfordshire-i Cranfield School of Management professzora azonban arra figyelmeztette, hogy a munkaadóknak keményen kell dolgozniuk, hogy a négynapos munkahétre való átállás hatékony legyen a munkavállalók és a vállalkozás számára egyaránt.
„Az olyan országokból származó tanulmányok alapján, mint például Kanada, Belgium és Izland, tudjuk, hogy ha lehetővé teszik az emberek számára, hogy kevesebb napot dolgozzanak, ez növelheti az alkalmazottak elégedettségét, a vállalat iránti elkötelezettséget és a csapatmunkát, ha hatékonyan hajtják végre. Nem szabad azonban azt feltételeznünk, hogy ha az emberek csökkenthetik a munkaidőt, az szükségszerűen elősegíti a munka és a magánélet egyensúlyát, a jólétet vagy a termelékenységet.”
„A veszély az, hogy a munkaadók lehetővé teszik az emberek számára, hogy csökkentsék a munkaórákat anélkül, hogy megtennék a szükséges lépéseket a vezetési gyakorlatok és a szervezeti kultúra kialakítása érdekében, amely lehetővé teszi ennek a változásnak a hatékony megvalósulását. A munkaadóknak azzal is tisztában kell lenniük, hogy az alkalmazottak elégedettségét és elköteleződését gyakran a rugalmasság és a munkavégzés helye feletti ellenőrzési képesség határozza meg. A rövidebb munkahét bevezetése ezek nélkül nem biztos, hogy meghozza a kívánt hatást.”
„Az is fontos, hogy ösztönözzék a kapcsolatteremtést az otthonról és irodából dolgozók között – a munkaadók kötelessége gondoskodni arról, hogy az emberek ne érezzék magukat elszigetelve, és kiigazításokat kell tenniük annak érdekében, hogy az alkalmazottak megbirkózzanak a változó munkarenddel.”
A közelmúltban végzett kutatások szerint az Egyesült Királyságban dolgozó irodai dolgozók mintegy 72%-a nyilatkozott úgy, hogy szívesebben venné a négynapos munkahetet. Mostanra pedig közel 130 ezren írták alá azt a petíciót, amelyben négynapos munkahét általános bevezetésére szólítja fel a brit kormányt. Forrás