Lemond a Covid ellen folytatott küzdelem eddigi egyik kulcsszereplője is Nagy-Britanniában 1

Nemrég került bejelentésre, hogy angliai tiszti főorvos-helyettese, Sir Jonathan Van-Tam professzor március végén távozik posztjáról. A népszerű figura, aki a Covid-sajtóértekezletek során többek közt emlékezetes hasonlatainak köszönhetően vált ismertté, elhagyja a kormányt, hogy visszatérjen a tudományos életbe.

Lemond a Covid ellen folytatott küzdelem eddigi egyik kulcsszereplője is Nagy-Britanniában 3

Bár úgy hírlik, hogy döntése nem kapcsolódik a politikához vagy a Downing Street-i bulik körüli botrányokhoz, távozása újabb csapást jelent majd a már így is szorongatott helyzetben levő Boris Johnson számára. Sajid Javid egészségügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy „megtiszteltetés” volt együtt dolgozni egy ilyen „nemzeti kinccsel”, Sir Jonathannal, aki most visszatér az egyetemre, hogy új szerepet töltsön be az orvos- és egészségtudományi karon, mint rektorhelyettes.

Sir Jonathan így nyilatkozott: „A DCMO-ként eltöltött időm jelentette a legnagyobb kihívást szakmai pályafutásom során, különösen a Covid okozta bonyolult helyzet miatt. Mindannyian azt kívánjuk, bárcsak soha nem történt volna meg a Covid. Ennek ellenére szakmai pályafutásom legnagyobb kiváltsága volt, hogy ez idő alatt az Egyesült Királyság népét szolgálhattam.”

„Szeretnék köszönetet mondani (főorvos) Chris Whitty professzornak, a CMO csapatának, tudóstársaimnak, és a közegészségügyi szakembereknek, akiknek támogatása, bölcsessége és energiája inspiráló volt. Számtalan ember dolgozik a színfalak mögött – mindannyian töretlenül elkötelezettek a brit lakosság segítése és támogatása iránt. Megtiszteltetés volt mindegyikükkel együtt dolgozni.”

Sir Jonathan – aki széles körben JVT-ként is ismert – a kormány egyik leghatékonyabb kommunikátora lett a Coviddal kapcsolatban, és gyakran a Downing Street politikusaival együtt jelent meg a sajtótájékoztatókon. Sokszor konyhanyelven és kicsit viccesen megfogalmazott gondolatai segítettek átadni a kulcsfontosságú üzeneteket a betegség súlyosságáról és a terjedésének megállítására hozott intézkedésekről.

Mr. Javid a Twitteren ezt írta: “Megtiszteltetés volt JVT-vel dolgozni, és nagyon hálás vagyok a tanácsaiért és az oltási programunkban játszott létfontosságú szerepéért.”

Az egészségügyi miniszter közleményében hozzátette: „JVT egyedülálló megközelítése a tudomány kommunikációjában az elmúlt két évben kétségtelenül létfontosságú szerepet játszott a nemzet védelmében és megnyugtatásában, és a nemzet kincsévé tette őt.”

Boris Johnson is köszönetet mondott Sir Jonathannak a járvány idején adott „felbecsülhetetlen értékű” tanácsaiért. A miniszterelnök azt mondta: „Szeretném megköszönni Jonathan Van-Tam rendkívüli hozzájárulását országunk eddig elért eredményeihez és felbecsülhetetlen értékű tanácsait a járvány során. A legjobbakat kívánom neki a jövőben.”       Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után