Komoly fordulat a kormány részéről a Brexit után ígért törvénymódosítások kapcsán, ami nagyon megosztja az emberek véleményét 1

A brit kormány jelentős mértékű visszalépést jelentett be a Brexit utáni terveket illetően, amelyek szerint az idei év végéig törölni fogják az uniós törvényeket a brit törvénykönyvekből.

Komoly fordulat a kormány részéről a Brexit után ígért törvénymódosítások kapcsán, ami nagyon megosztja az emberek véleményét 3

Az úgynevezett EU Retained Law Bill értelmében 2023 végén automatikusan törölni kellene minden európai uniós jogszabályt – kivéve azokat, amiket külön megjelöltek, hogy meg akarnak tartani valamilyen oknál fogva. A miniszterek szerdán azonban szépen csendben megerősítették, hogy eltávolították a törvényjavaslat „megszüntetési záradékát”, és hogy a tömeges törlés nem fog a tervek szerint megtörténni.

Most az új tervek értelmében csak a kifejezetten mindenképp hatályon kívül helyezendő uniós jogszabályokat semmisítik meg – a többi év végén automatikusan az Egyesült Királyság jogszabályainak részévé válik. A változtatás, amelyet Kemi Badenoch egy írásos miniszteri nyilatkozatban is megerősített, szó szerint a feje tetejére állítja a törvényjavaslat logikáját, és feldühített számos kemény Brexit-pártit, akik Brüsszel befolyását igyekeznének foggal körömmel örökre kitörölni a „törvénykönyvekből”.

Az ellenzéki pártok a változtatást „megalázó fordulatnak”, a fennmaradó törvényjavaslatot pedig „egy süllyedő hajónak” minősítették. Ebben azonban nem mindenki ért egyet, ugyanis a vállalkozások sokasága számára elmondásuk szerint a lépés „nagy megkönnyebbülést” jelentett.

Aggodalomra adott okot, hogy a munkavállalók jogai és számos környezetvédelmi szabály is azok közé kerülhet, amelyeket a törvényjavaslat miatt – akár szándékosan, akár véletlenül – az év végén megsemmisítenek. A vállalkozások arra panaszkodtak, hogy ez igen komoly bizonytalanságot szül. A köztisztviselők versenyt futottak az idővel, hogy átrágják magukat a szabályokon, és eldöntsék, melyek megtartására van szükség mindeközben a kritikusok pedig arra figyelmeztettek, hogy a nagy kapkodás közepette előfordulhat, hogy a fontos szabályok véletlenül megsemmisülnek.

Badenoch a szerda délután közzétett írásbeli nyilatkozatában közölte, hogy „ezt az új megközelítést” javasolja.

„Ez biztonságot ad a vállalkozások számára azáltal, hogy egyértelművé teszi, hogy mely szabályozások kerülnek ki a törvénykönyvünkből, ahelyett, hogy csak a megmenteni kívánt [EU jogszabályokat] emelnénk ki és hagynánk meg.” – mondta. „Megtartjuk azokat a létfontosságú jogköröket, amelyek lehetővé teszik az uniós jogszabályok módosítását, így a bonyolultabb szabályozás megfelelő elbírálás és egyeztetés után továbbra is visszavonható vagy megreformálható lesz.”

Ms. Badenoch szerint a miniszterek által 2023 végén visszavonni kívánt törvények száma körülbelül 600 a 4800-ból. Jacob Rees-Mogg, aki az eredeti törvényjavaslatot elkészítette, azzal vádolta meg Rishi Sunak miniszterelnököt, hogy megszegte ígéretét.

“Az írásos miniszteri nyilatkozat megszegi a miniszterelnök azon egyértelmű ígéretét, hogy az első száz napban felülvizsgál vagy megszüntet minden uniós jogszabályt” – mondta.

„Ehelyett ő úgy döntött, hogy megtartja a megmaradt uniós jogszabályok közel 90 százalékát. Ez a kormány kudarcának beismerése, Whitehall képtelensége a szükséges munka elvégzésére, és a miniszterek alkalmatlansága arra, hogy a saját minisztériumukon belül sikeresen végrehajtsák ezt a feladatot.”    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után