Letartóztattak egy 26 éves férfit a brit fővárosban, akit gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak, miután állítólag nekihajtott egy másik férfinek, aki éppen megkéselt egy nőt a nyílt utcán.
A sofőr a 41 éves férfit a nyugat-londoni Maida Vale-en csapta el kocsijával a hétfői nap során, állítólag azért, mert így próbálta megfékezni a támadót, és megvédeni a megkéselt nőt. A 43 éves nőt reggel 9 óra körül a Chippenham Roadon a rémült és megdöbbent járókelők szeme láttára többször is megszúrta a támadója.
A támadót, aki a rendőrség értesülése szerint ismerte a nőt, a jármű alatt találták meg a kiérkező rendőrök. Ő és a nő is a helyszínen belehaltak sérüléseikbe. Ahogy a képeken is látszik, a kék színű Renault Clio nekiütközött a Chippenham Road-i Szent Péter-templom falának. A helyszínelők alaposan átvizsgálták a járművet és átkutatták az incidens helyszínét is, hogy pontosabban tudják rekonstruálni, mi is történt.
Egy szemtanú azt mondta az Independentnek, hogy a támadó egy körülbelül 10 cm hosszú konyhakést szorongatott a kezében. Jiyad Raad, aki több mint 10 éve él a Chippenham Roadon, így írta le a történteket: „Ma reggel hallottam, hogy valaki azt kiabálja, hogy „segíts segítség”. Kimegyek, erre látok egy nőt a földön és egy fickót, akinél kés van. Láttam, ahogy háromszor-négyszer a nyakába szúrt a késsel.”
„Odamentem hozzá, de elijesztett a késsel. Azt mondtam neki, “kérlek, ne csináld ezt”. Aztán fogta, és még vagy kétszer-háromszor újra megszúrta, mígnem a kék autós srác jött és megpróbálta megállítani úgy, hogy nekihajtott az autójával. A késes fickó meghalt. A sofőr meg próbálta megmenteni a lányt. Annyi vér folyt a lányból – nem tudtuk elállítani. Ez annyira szomorú. Csak egy fiatal nő volt.”
A késes fickó „kb. 10-szer” szúrta meg a nőt, és csuklyát és maszkot viselt – mondta Sam Talal, egy másik szemtanú. A férfi a járműben, aki megpróbálta megmenteni a nőt, közel-keletinek tűnt, és a húszas éveinek elején járhatott – tette hozzá.
A Chippenham Road-on lakó, magát megnevezni nem kívánó másik lakos elmondta azt is, hogy a késes támadó nem halt meg azonnal, miután elütötte az autó.
„A fiam pont otthon volt, és azt kiabálta, hogy „valaki leszúr egy nőt odakint”. Az ablakhoz mentem, és láttam egy hölgyet a földön feküdni, és valaki pedig fölötte állt. Csak a hátát láttam. Azt hittem, hogy megveri. Más nők is voltak az utcán, akik azt kiabálták: „Segítség, valaki hívja a rendőrséget”. Egy másik srác próbált segíteni, de a késes üldözőbe vette. Abban a percben láttam meg a kést.”
„Ez után jött a srác a kék kocsival és gázolta el a pasast. Nem halt meg azonnal, az autó alatt fekve könyörgött segítségért. A hölgy még lélegzett, ezért a férjem és egy másik srác megpróbáltak segíteni neki.”
Jim Eastwood nyomozó főfelügyelő a következőket mondta: „Ez egy Szörnyű eset, amely ráadásul fényes nappal történt egy forgalmas londoni utcán. Egy férfit letartóztattak az üggyel kapcsolatban; nem tudunk semmilyen kapcsolatról a férfi és a két elhunyt között. Azt is megerősíthetem, hogy jelenleg nem keresünk senki mást ezzel az incidenssel kapcsolatban. Egy nyomozócsoport dolgozik az incidens körülményeinek feltárásán, és arra kérem a nyilvánosságot, hogy a kezdeti vizsgálatok ideje alatt kerüljék a találgatásokat, hogy mi történhetett.” Forrás