Kitálalt a brit miniszterelnök volt szeretője 1

Az amerikai üzletasszony, Jennifer Arcuri azt állítja, hogy négy éven át “intim” viszonyt folytatott Boris Johnson jelenlegi brit miniszterelnökkel, és elismerte, hogy eközben beleszeretett.

Kitálalt a brit miniszterelnök volt szeretője 3

A 35 éves nő elmondása szerint a most 56 éves miniszterelnök „egyszerűen alig tudta levenni róla a kezét”, és a pár rendszerint hetente egyszer találkozott a kapcsolatuk „fénykorában”. A nő állítása szerint a titkos viszony a két fél közt 2012-től egészen 2016-ig tartott.

Ms. Arcuri azt állította, hogy akkor látták egymást először, amikor Johnsont a második alkalommal választották meg London polgármesterének. Akkoriban felesége is volt, akitől mostanra már elvált. Az ügyvédként tevékenykedő Marina Wheelerrel 4 közös gyermeke is van Mr. Johnsonnak, két fiú és két lány.

Arcuri elmondta azt is, hogy kölcsönös „fizikai és szellemi vonzalom volt kettejük közt”, és Shakespeare-t is mind a ketten imádták. Még azt is elárulta, hogy „Nagy Sándornak” becézte, illetve ez volt a „kódneve”. A technológiai iparban tevékenykedő vállalkozó hölgy elmesélte, hogy a miniszterelnök úr rendszeresen „dögös” képeket kért róla, ő pedig „művészi”, professzionális, topless képekkel… dobta fel a napját, amiből elmondása szerint egy is elég volt ahhoz, „hogy a jelenlegi miniszterelnök teljesen elveszítse a fejét”.

Kitálalt a brit miniszterelnök volt szeretője 4

De Ms. Arcurinak azóta megváltoztak az érzései Johnson iránt, és „gyáva kis betoji embernek” nevezte, amiért nem állt mellette, amikor kapcsolatuk 2019-ben vizsgálat alá került, azon állítások miatt, hogy polgármesterként „kedvezményes bánásmódban részesítette” őt. A miniszterelnök végül elkerülte a büntetőeljárást, miután a Független Rendőrségi Magatartási Hivatal nem talált bizonyítékot arra vonatkozólag, hogy befolyásolta volna a Ms. Arcurinak ítélt 126.000 fontnyi állami támogatást.

„Négy évig voltunk együtt intim kapcsolatban. Szerettem őt, és jó okkal éreztem így. De az az ember, akiről azt hittem, hogy ismerem, már nem létezik.” – mondta Arcuri a Sunday Mirror című lapnak.

Először akkor találkozott Mr. Johnsonnal, amikor ő 2011-ben egy rendezvényen beszélt. Ekkor Ms Arcuri még csak egy egyetemi hallgató volt. A hölgy állítása szerint egyértelműen megvolt kettejük közt az a bizonyos szikra. Rövidesen számot cseréltek és elkezdtek találkozgatni és éttermekbe beülni vacsorázgatni.

Állítólag az első találkozásukra Mr. Johnson késve érkezett meg, „kaotikus ábrázattal” és a hölgytől kért £3.10-et egy korsó sörre. Az este végén pedig, amikor Arcuri aggodalmát fejezte ki annak kapcsán, hogy nyilvános helyen az utcán csókolózzanak, Mr. Johnson csak ennyit mondott: „Ez az én városom, nem érdekel!”

„Már az első randi után nagyon haza akart vinni este. Én azonban nem adtam be a derekam. Erre ő nagyon frusztrálttá vált és elbiciklizett duzzogva.” – állítja Ms. Arcuri.

Elmondása szerint először a hölgy Shoreditch High Street-i lakásában feküdt le vele, alig néhány órával a 2012-es londoni paralimpia megnyitója előtt. Elmondása szerint úgy kellett kitessékelni a lakásából utána, mert nem volt kedve menni a nyitó ünnepségre. Alig néhány óra mulva pedig már a TV-ben nézte a felesége és a királyi család több tagjának oldalán.

A viszony aztán 2016-ban ért végül véget, mert Ms. Arcuri nem akart tovább állandó „B terv” lenni, sem pedig a 747 ezredig megoldandó napi feladat. „Egy kiemelkedő vezető karizmatikus, és bátor. Ezeknek a szavaknak egyikét sem használnám Boris Johnson leírására.” – mondta. A Downing Street nem kívánt reagálni az elhangzottakra.         Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után