királynő Erzsébet halála

Igen nagy port kavart, hogy nemrégiben egy politikai honlapon nyilvánosságra hozták a királynő halála utáni, egészen eddig titkos tervek pontos részleteit.

királynő Erzsébet halála

Bár a tervek homályos vázlatát már egy ideje lehetett tudni, egy most kiszivárgott új dokumentum részletezi hogy pontosan milyen események követik majd egymást és milyen sorrendben az uralkodó halálát követő órákban és napokban.

A II. Erzsébet királyné elhalálozása utáni intézkedések pontos tervezetét eddig titokban tartották most azonban mindenki tudomására jutott, hogy mi is lesz a dolgok menete. A leghosszabb ideig a brit trónon lévő uralkodó halála egy 10 napig tartó hivatalos eseménysort indít majd el, köztük Károly herceg trónra lépését, illetve az utolsó napon az elhunyt királynő hivatalos temetését.

Kiderült többek közt az is, hogy Károly herceg – az új király – még azon az éjszakán a nemzethez fog szólni, majd egy különleges „gyászútra” indul az Egyesült Királyságban.

Az Operation London Bridge kódnévre keresztelt tervek kitérnek nem csak a biztonsági intézkedésekre, de a koronavírussal kapcsolatos eshetőségekre is, és a királyi család tagjainak közösségi oldalaira is.

A dokumentum részletezi, hogy mi fog történni a királynő halálát követő 10 nap során, beleértve azt is, hogy hová kerül a koporsója, hogyan fogja a miniszterelnök nyilvánosan közölni a hírt, és hogyan tölti majd Károly herceg első napjait angol királyként.

A miniszterelnök mond majd hivatalos beszédet először; az Egyesült Királyság kormányának más tagjai csak ezután tehetnek akármilyen nyilatkozatot. A képviselők a királynő halála utáni napon megemlékezést tartanak a parlamenti alsóházban. A parlament minden tevékenységet szüneteltet majd a királynő halálát követő 10 napban.

A Politico honlapon közzétett dokumentumok az uralkodó halálának napját „D-napnak” nevezik. A palota szóvivője azt mondta: „Nem kommentáljuk a Politico által lehozott storyt. Ez a kormány dolga lenne. ”

A tervek szerint az uralkodó halála utáni napon délelőtt 10 órakor az Accession Council a St James’s Palace-ben fog összeülni, hogy kinevezze Károly herceget az új uralkodónak. Több száz ember lesz jelen ezen az eseményen, köztük a miniszterelnök és a kormány vezető miniszterei.

A tervek emellett tartalmazzák a királynő Westminster Abbey -i állami temetésének részleteit is.

A pontos részleteket teljes egészében tartalmazó dokumentumot itt is megtaláljátok.

A királynő jelenleg 95 éves, és egyelőre szerencsére jó egészségnek örvend. Az államfő halálának kommunikálását azonban, különösen a kulcsfontosságú közéleti személyiségek és a nyilvánosság értesítése tekintetében, előzetesen alaposan meg kell tervezni.      Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után