A Downing Street 10 szám alatt dolgozó kormánypárti tisztviselők közül többen azt állítják, hogy eltitkoltak és visszatartottak bizonyos infókat a Sue Gray által a „partygate” botrány kapcsán folyamatban lévő nyomozás során. Ez a miniszterelnököt akár még az eddigieknél is rosszabb helyzetbe hozhatja, és még közelebb sodorhatja ahhoz, hogy lemondásra kényszerüljön.
Három magát megnevezni nem kívánó forrás is azt mondta a The Independentnek, hogy nem hoztak nyilvánosságra bizonyos üzeneteket és képeket a telefonjukról, miután a kormány egyik magas rangú tagja azt mondta nekik, hogy a lockdown bulik kapcsán távolítsanak el mindent, ami további találgatásokhoz és kérdésekhez vezethet. Egy belső WhatsApp-csoport üzenetei közt állítólag voltak képek italozó és táncoló emberekről, valamint utalások is voltak arra, hogy másnap az emberek mennyire durván másnaposak voltak.
Az üzenetek a Fülöp herceg temetése előtti estéről származnak, amikor két parti is volt, az egyik az egyik ott dolgozó fotós távozásának alkalmából, a másik pedig James Slack, a Downing Street kommunikációs igazgatójának a távozása kapcsán került megrendezésre. Slack azóta nyilvánosan bocsánatot is kért. Az egyik forrás azt állította, hogy miután felkérték őket az információk eltávolítására, ők rögvest törölték is a telefonjaikon levő bizonyítékokat.
„Helytelenül cselekedtem és le is töröltem dolgokat. Mindenki retteg. Olyan ez mint valami boszorkányüldözés. Mindenki fél, retteg minden egyes nap, amióta az első bulira fény derült.” – mesélte az egyik forrás.
Gray várhatóan a jövő hét elején tesz jelentést a miniszterelnöknek, és aztán majd ő dönti el azt, mikor hozza nyilvánosságra a vizsgálat eredményeit.
„Azért kértem, hogy ne hozzák nyilvánosságra a nevemet,” – mondta egy forrás a The Independentnek. „Mert nem veszíthetem el a munkámat.” Arra a kérdésre, hogy volt-e rajtuk valamiféle nyomás, többen is azt felelték a nyilatkozók közül, hogy úgy rájuk ijesztettek, hogy nem mertek szólni egy szót se.
Arra a kérdésre, hogy megosztották-e állításaikat Ms Gray-el a vizsgálata során, mindhárom forrás azt mondta a The Independentnek, hogy nem tartják a kabinetirodát igazán függetlennek a Downing Streettől. Majd hozzátették, hogy bár tiszteletben tartják Ms. Gray feddhetetlenségét, még így is túl kockázatosnak ítélték meg azt, hogy nyíltan vádaskodjanak, vagy árulkodjanak…
A Downing Street 10 egyik szóvivője azonban természetesen ennek az ellenkezőjét állította és azt nyilatkozta, hogy a személyzetet arra utasították, hogy működjenek együtt, és mondjanak el mindent amit csak tudnak.
A három névtelen forrás azonban egytől egyig azt állította az Independent-nek, hogy egy szenior tisztviselő mindannyiukat megkereste, miután az első bulinak híre ment, és „javasolta” nekik, hogy töröljenek mindent WhatsAppról, a naptárjukból, és bármilyen egyéb digitális kommunikációt a témát illetően, legyen az email, sms vagy bármi más.
Az Information Commissioner’s Office figyelmeztetést adott ki, miután névtelenül többen is bejelentették a lockdown bulikkal kapcsolatos anyagok törlésére irányuló nyomásgyakorlás vádját. „Az állami hatóságok magánlevelezési csatornáin található releváns információknak mindenkor elérhetőnek kell lenniük… Információ törlése, megsemmisítése vagy elrejtése, annak nyilvánosságra hozatalának megakadályozása céljából, az információszabadságról szóló törvény 77. szakasza értelmében bűncselekménynek minősül.” Hogy eme új fejlemények milyen mértékben rontják tovább a kormány és Boris Johnson hírnevét, vagy hogy a miniszterelnök végül lemondásra kényszerül-e az egyre nagyobb botrány közepette, azt egyelőre lehet, hogy még ő maga sem tudja… Forrás