Kiderült, hogy az angliai terrortámadás "hőse" az áldozatok holmijait lopkodta a robbanás után 1

A hajléktalan férfi, aki a manchesteri terrortámadás kapcsán vált ünnepelt hőssé bevallotta, hogy eredetileg nem az önzetlenségtől vezérelve ment a stadionhoz, hanem hogy lopjon – és el is vitt egy tárcát és egy mobilt.

Kiderült, hogy az angliai terrortámadás "hőse" az áldozatok holmijait lopkodta a robbanás után 3

Chris Parker a közelben aludt, amikor egy terrorista bombát robbantott Ariana Grande koncertjén Manchesterben még májusban. A helyszínre ment, majd érzelgős interjúkat adott arról, hogy hogyan segített a sérült embereken. Emiatt az emberek még gyűjtést is szerveztek neki, több mint 50 ezer font gyűlt össze, azonban ezt valószínűleg már sosem kapja meg, mivel napvilágra került több olyan biztonsági kamera felvétel is, amelyen jól látható, hogy a férfi az áldozatok táskájában turkál.

A felvételeken látszik, ahogyan többször is visszamegy a sebesült Pauline Healey-hez, akinek az unokája meghalt a támadásban, és a táskája felé nyúl. Egy fiatal lány mobilját is sikerült ellopnia.

A 33 éves férfi most a nyugat-yorkshire-i Halifaxban lakik, és elismerte mindkét bűntettét, azonban három másikat tagadott. „Beismerte, hogy eltulajdonított tárgyakat, és hogy a nő hitelkártyáját később használta is. A további lopások bebizonyítását nem látom szükségesnek” – mondta az ügyész. A bíró pedig kijelentette, hogy az elsőfokú ítélet kihirdetéséig Parker előzetesben fog maradni, és arra számíthat, hogy börtönbüntetés lesz a vége.

Kiderült, hogy az angliai terrortámadás "hőse" az áldozatok holmijait lopkodta a robbanás után 4

A kihallgatása kedden lett volna, azonban a férfi nem jelent meg, az elektronikus jeladóját pedig levágta, és egy utcán eldobta. Később azonban a rendőrség a nyomára akadt, egy lakásban bujkált. Végül, amikor sikerült kihallgatni, beismerte, hogy használta Pauline kártyáját egy McDonaldsban, azonban tagadta, hogy egy Tescoban is vásárolt volna vele.

Pauline-t a támadás után 15 órán keresztül műtötték, hogy minden beléfúródott darabot eltávolítsanak a testéből, és több helyen is eltört a lába és a karja. Az unokája, Sorrell a leedsi Allerton High School diákja volt.

Parker több felvételen is feltűnt, ahogyan a nő mellett van, és látszólag igyekszik elsősegélyt nyújtani neki, amíg a mentők a helyszínre érnek. Máshol az látszik, hogy egy fiatal lányt nyugtatgat, akinek az édesanyja valószínűleg életét vesztette a támadásban. Amikor azonban megérkeztek a fegyveres rendőrök, Parker elhagyta a stadiont. A nemrég előkerült további felvételek fényében pedig nem is kérdés, hogy miért.

Pedig aznap később még több megindító interjút is adott az akciójáról. „Engem is ledöntött a lábamról a robbanás, de amikor felkeltem, úgy döntöttem hogy a menekülés helyett visszarohanok és segítek akinek tudok. A földön mindenhol emberek hevertek. Láttam egy kislányt… nem voltak meg a lábai. Bebugyoláltam az egyik reklámpólóba, és megkérdeztem hol vannak a szülei. Azt mondta, az apukája dolgozik, az anyukája itt van valahol.”

Mesélt egy nőről is, aki súlyos fej és lábsérüléseket szenvedett. „A karjaimban halt meg. Nem tudtam abbahagyni a sírást.” Az ügyész szerint azonban, bár „némileg segített” a sebesülteken, közben ugyanannyira „el is vett tőlük és kihasználta a helyzetet”.

Eközben Michael Johns, aki a férfi számára a crowdfunding gyűjtést szervezte kijelentette, hogy az 50 ezer fontnyi adományt vissza fogják utalni a 3800 adományozónak most, hogy fény derült az igazi valójára. „Én személy szerint nem ítélkezem Chris felett és a folyamatban lévő tárgyalásokat is tiszteletben tartom” – mondta. „Azonban szeretnék elnézést kérni azoktól, akiket kirabolt, hiszen még ez az ügy is extra bosszúságot okozhatott neki a gyászolás és a felépülés közepette.”

Többen kérték a GoFundMe oldalát, ahol gyűjtötték a pénzt, hogy az összeget akkor Parker helyett az áldozatok számára juttassák el, azonban ez sajnos a weblap szabályzata értelében nem lehetséges. Azt azonban hozzátették, hogy az összeg teljes egészében a kontrolljuk alatt van, és semmiképp sem fog eljutni Parkerhez.     Értesülj a friss hírekről azonnal, keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd feliratkozás  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után