Az EU bevándorlók válasza a brit miniszterelnök üzenetére, hogy maradjanak... 1

A szigetországban lakó uniós állampolgárok szerint Theresa May és a belügyminiszter nekik küldött levele „túl kevés, túl későn”, valamint inkább olyan, mint még egy utolsó, sértő kísérlet arra vonatkozóan, hogy megakadályozza az óriási munkaerőhiány kialakulását.

eu bevándorlók

May múlt héten adott ki egy levelet, amelyben azt írta, hogy „nagyra értékeli” az itt élő európaiak hozzájárulását az országukhoz. „Tudom, hogy az országunk sokkal szegényebb lenne, ha elmennétek, és én azt szeretném, ha maradnátok”.

Amber Rudd is megerősítette a levél mondanivalóját kedden, és azt mondta, hogy nagyon büszke arra, hogy ez a rengeteg ember az Egyesült Királyságot választotta arra, hogy egy új életet építsen fel magának. Azt is bizonygatta, hogy az ország továbbra is nyitott és sokszínű szeretne maradni a számukra.

De több megkérdezett uniós állampolgár szerint is „a levél már semmin nem változtat”, és úgy tűnik, hogy csak egy újabb listapontot pipáltak ki ezzel annak érdekében, hogy megpróbálják megakadályozni a tömeges elvándorlással járó katasztrófát.

A belügyminiszter levelét több mint 120 ezer címre elküldték, amely szerepel a minisztérium levelezési listájában. „Büszke vagyok rá, hogy ennyi európai Angliát választotta otthonául. Nagyra értékeljük a hozzájárulásotokat az országunk jólétéhez, ezért is tartjuk az első számú prioritásunknak a jogaitok biztosítását az uniós tárgyalások során. Elképesztően örülök annak, hogy végre sikerült egy olyan megállapodást elérnünk, amely ezt lehetővé teszi. Tudom, hogy sokszor idegtépő volt a várakozás, de azt akartuk, hogy a legapróbb részletek is tisztázva legyenek.” – írta Rudd.

Theresa May levelében pedig ez állt: „Nagyon büszke vagyok rá, hogy 3 millió uniós állampolgár döntött úgy, hogy ebben az országban szeretne élni és dolgozni. Nagyra értékelem a hozzájárulásotokat az országunkhoz – gazdagítjátok a gazdaságunkat, a kultúránkat, a társadalmunkat és a nemzeti értékeinket. Tudom, hogy sokkal szegényebbek lennénk, ha ti elmennétek.”

Myriam Kniveton szerint azonban, aki 38 éve költözött Bristolba Párizsból, de jövő hónapban visszaköltözik a Brexit miatt, ez a levél csak egy gyenge kísérletnek tűnik arra, hogy egy kicsit simogassa a lelküket mielőtt kirúgják őket. „A levél semmiféle változást nem hozott. Mindenféleképpen elmegyek” – mondta.

„Semmi sem változott azzal kapcsolatban, hogy mit tudnak ajánlani. Még mindig el kell majd mennünk, és jelentkeznünk olyan dolgokért, amiért azelőtt sosem kellett, és néhány évente újra kell majd jelentkeznünk. Ez túl kevés és túl későn. Nem érzem azt, hogy tényleg érdekelné őket mit gondolunk, vagy hogyan érzünk. Inkább olyan, mintha rájöttek volna, hogy gyorsan tenni kellene valamit, mielőtt mind elmegyünk.”

Knieveton szerint a Brexit egyik napról a másikra változtatta meg a közhangulatot, sokkal barátságtalanabb hellyé téve a külföldiek számára Angliát. „A Brexit után úgy éreztem, mintha ez már egy másik ország lenne. Nem az az ország, ahová 38 éve megérkeztem.”

Más uniós állampolgárok is kifejezték nemtetszésüket a levél kapcsán a 3million nevű Facebook csoportban, sértőnek és képmutatónak nevezve azt. „Ebben a kormányban nem lehet megbízni” -írták. „Nagyon mérges lettem, amikor olvastam a levelet. A kontraszt aközött, amit ír, és a jelenleg helyzet és a tettei között ijesztő.”

Amber Rudd levelére reagált is hivatalosan a 3million csoport. „Elhisszük, hogy a levél mögött van jószándék is, de a belügyminisztérium cselekedetei egészen mást mondanak.”

Az EU és az UK nemrég  jutott egyezségre azzal kapcsolatban, hogy azok az európaiak, akik 2019 március 29-e előtt érkeznek, és legalább 5 éve az országban élnek akkorra, automatikusan letelepedett státuszt kapnak majd. Akik öt évnél kevesebb ideje élnek itt, azoknak lehetőségük lesz maradni, amíg letelik az öt év, hogy ők is jelentkezhessenek. Azonban a megegyezés egyáltalán nem nyugtatta meg az európaiakat, szerintük még mindig bizonytalan ezek alapján, hogy ki maradhat majd és ki nem.

„A jogainknak nem kellene, hogy lejárati dátuma legyen. Ami pedig még aggasztóbb, hogy továbbra sincsen semmi infó a regisztrációs procedúráról” – mondta Nicolas Hatton, a 3million egyik vezetője. „Még mindig rengeteg ember nem tudja, hogy akkor ő most megfelel-e majd az előírásoknak, vagy nem. Több százezren még mindig kaphatnak levelet arról, hogy menniük kell.”    Értesülj a friss hírekről azonnal, keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd feliratkozás  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után