Injekciós tűvel szurkálják és drogozzák be a lányokat a bulikban Nagy-Britanniában 1

Nagy-Britannia számos különböző pontjáról érkeztek bejelentések az utóbbi időben, hogy az éjszakai szórakozóhelyeken injekciós tűkkel szurkálják és próbálják bedrogozni a bulizó fiatal lányokat. A helyi rendőrség Nottinghamben, Leedsben és Edinburghben összesen már több mint egy tucatnyi hasonló „ijesztő” esetet vizsgál.

Injekciós tűvel szurkálják és drogozzák be a lányokat a bulikban Nagy-Britanniában 3

Zara Owen, Nottingham-i elsőéves hallgató volt az első olyan áldozat, aki nyilvánosság elé tárta a történetét. Közel egy hete a Facebookon közzétett bejegyzésében beszámolt róla, hogy röviddel azután, hogy október 10 -én megérkezett egy szórakozóhelyre, minden teljesen elsötétült, és nem emlékszik semmire, hogy mi történhetett azt követően. A 19 éves lány azt is elmesélte, hogy a következő dolog, amire emlékszik, az az ébredés volt reggel az ágyában, „éles, gyötrelmes fájdalommal” a lábában.

Azóta számos nő, akiknek a többsége diák, állította, hogy tűvel támadták meg és próbálták elkábítani őket különböző éjszakai szórakozóhelyeken táncolás vagy épp a tömegben sodródás közben. Közülük többen állították, hogy ezt követően emlékezetkiesésük volt, illetve, hogy tűszúrás nyomát fedezték fel a testükön.

Injekciós tűvel szurkálják és drogozzák be a lányokat a bulikban Nagy-Britanniában 4

Nagy-Britannia mely részein számoltak be ilyen esetekről?

A nottinghamshire -i rendőrséghez összesen 12 bejelentés érkezett szeptember 4. óta arról, hogy valakinek az italába belekevertek valamit. Az első olyan hír, hogy valakit szórakozóhelyen tűvel szúrtak meg, október 2-án kapott szárnyra, és mostanra a rendőrség összesen egy tucat hasonló incidens kapcsán nyomoz. Exeter területén is történt egy ilyen eset, és a West Midlands Police, illetve a West Yorkshire Police is kapott egy-egy ilyen bejelentést (az utóbbi Leeds városából), amikor valakit tűvel szúrtak meg egy szórakozóhelyen.

A skóciai rendőrség is vizsgálatokat folytat, ugyanis Edinburgh, Dundee és Glasgow környékén is számoltak be fiatalok hasonló esetekről. Nem minden esetet erősítettek még meg hivatalosan is, azonban az biztos, hogy az italokba belekevert kábítószeres esetek száma jelentősen megugrott az utóbbi időszakban. Az viszont, hogy tűvel szurkálják az embereket buli közben, eddig nagyon ritka volt, és rengeteg fiatalt megijesztett, hogy hirtelen ennyi esetről érkezett bejelentés, ráadásul különböző városokból rövid időn belül több is.

Helena Conibear, az Alcohol Education Trust vezérigazgatója a következőket nyilatkozta az incidensek kapcsán: „Ez egyelőre még olyan friss jelenség, hogy nagyon nehéz konkrét bizonyítékokat szerezni. Ez nagyon -nagyon új, és eddig annyit tudunk, hogy a legtöbb eset Nottinghamben és Skóciában történt… Amit nem sikerült eddig megtenni, és ez valószínűleg a rendőrségi nyomozások és az áldozatok kis száma miatt van, az az, hogy személyesen beszéljünk valakivel aki konkrét bizonyítékokkal rendelkezik.”

„Személyesen olyannal még nem tudtunk beszélgetni, akit tűvel próbáltak bedrogozni buli közben, viszont az utóbbi egy hétben több, mint 90 ember keresett meg bennünket, hogy az italába tettek valamit, és a hagyományos módszerrel próbálták meg elkábítani.”

Az Alcohol Education Trust 16-25 éves kor közötti fiatalokat kérdezett meg egy közvéleménykutatás keretein belül Angliában és Skóciában, hogy további bizonyítékokat szerezzen az ilyen jellegű incidensekről. Az eredmények azt mutatták, hogy a nők 15% -ának míg, a férfiak 7% -ának az italába próbáltak vagy tettek is már bele valamit a bulik során.

Több mint 157 000 ember írta alá mostanra azt a petíciót, amely törvénymódosításra szólít fel, az elmúlt hetek eseményeit követően. Hannah Thomson Glasgow -ból indította el a kormány honlapján a petíciót, amelyben felszólította a kormányt, hogy az összes éjszakai szórakozóhelyet kötelezzék arra, hogy érkezéskor alaposan át kelljen kutatni a szórakozni vágyókat, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő.     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után