Az új adatok azt mutatják, hogy a Covid-19 Delta variánsával fertőzöttek száma Nagy-Britanniában kevesebb mint egy hónap leforgása alatt csaknem négyszeresére emelkedett.
A Public Health England pénteken nyilvánosságra hozott adatai szerint eddig összesen 161 981, a Delta-variánssal fertőzött személyt azonosítottak az Egyesült Királyságban. Ez pontosan 50 824-gyel, vagyis durván 46 százalékkal több az előző hét adataihoz képest. A 161 981 esetből 148 538-at Angliában, 10 185-öt Skóciában, 1749-et Walesben és 1509-et Észak-Írországban azonosítottak.
A Delta-variáns, amelyet először Indiában azonosítottak, továbbra is a koronavírussal fertőzöttek eseteinek körülbelül 95 százalékát teszi ki az Egyesült Királyságban. Június 9-én 42 323 megerősített esetről lehetett tudni az országban. A legfrissebb, június 30-i adatok szerint már 161 981 embert fertőzött meg az új variáns, ez pedig közel négyszerese a 21 nappal korábbi értéknek.
A Delta-változat legfrissebb adataira reagálva Dr. Jenny Harries, az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynökségének ügyvezető igazgatója elmondta: „Az esetek száma az Egyesült Királyságban folyamatosan nőn, és épp ezért hihetetlenül fontos, hogy ne felejtsük el, hogy óvatosnak kell lennünk.”
„A legjobb dolog, amit tehetünk önmagunk és az általunk szeretett emberek védelme érdekében, ha beadatjuk az oltást, vagy ha még nem kaptuk meg, hogy hetente kétszer csináltassunk tesztet.”
„Bár az esetek száma gyorsan növekszik, nem tapasztaljuk a kórházba kerülők számának ezzel arányos növekedését. Az adatok pedig arra utalnak, hogy ez az oltási program eddigi sikerének bizonyítéka, és egyértelműen bizonyítja, hogy milyen fontos, hogy a vakcina mindkét adagját beadassuk.” – nyilatkozta Dr. Jenny Harries.
Boris Johnson egyik legutóbbi nyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy „további óvintézkedésekre” lehet szükség, amikor július 19-én a legtöbb fennmaradó korlátozást feloldják. Szerencsére azonban a korlátozások feloldásának napját az előrejelzések szerint nem fogják újra eltolni, viszont továbbra is megmaradhatnak olyan intézkedések, mint például a tömegközlekedési eszközökön a kötelező maszk viselés… Forrás