Így változott az átlagfizetés, a munkanélküliség, az infláció és a reálbérek az utóbbi hónapokban Angliában (friss adatok) 1

A bérek növekedése továbbra is elmaradt a megélhetési költségek emelkedésének ütemétől október és december hónapok között – derült ki a brit statisztikai hivatal legfrissebb adataiból.

Így változott az átlagfizetés, a munkanélküliség, az infláció és a reálbérek az utóbbi hónapokban Angliában (friss adatok) 3

A bérek ugyan elég jelentősen emelkedtek országszerte, de az inflációt is figyelembe véve már nem olyan rózsás a helyzet, a reálbérek ugyanis 0,8 százalékos csökkenést mutattak az egy évvel korábbi adatokhoz képest – közölte az Országos Statisztikai Hivatal (ONS). A legfrissebb adatokból az is kiderült, hogy a munkanélküliségi ráta 4,1%-ra esett vissza, miközben a betöltésre váró állások száma pedig új rekordot döntött.

Az ONS szerint a munkanélküliségi ráta most már “csak éppen hogy” meghaladja a járvány előtti szintet. A statisztikai hivatal adatai szerint emellett az alkalmazottak átlagos fizetése a bónuszok nélkül 3,7%-kal nőtt október és december között az egy évvel korábbi számokhoz viszonyítva – ami az elmúlt évtizedben tapasztalt változásokhoz képest kifejezetten magasnak számít.

Az élelmiszerek, az energia és a háztartási cikkek árának emelkedése azonban 5,4%-kal növelte az inflációt a decemberig tartó 12 hónapban. Ez pedig azt jelenti, hogy a reálbérek 0,8%-kal csökkentek… vagyis hiába lett az átlagfizetés jóval magasabb összességében a legtöbb alkalmazott bére kevesebbet ér, mint egy évvel ezelőtt.

A Bank of England arra figyelmeztetett nem olyan rég, hogy ez a munkavállalókra nehezedő nyomás súlyosbodni fog, mivel az infláció idén 7% fölé is emelkedhet. Az ONS azonban azt mondta, a korai becslések szerint a munkaadók elkezdték válaszul egyre gyorsabban emelni a béreket, ami viszont jó jel. A januári adatok szerint foglalkoztatott munkavállalók havi mediánbére 6,3%-kal nőtt az előző év azonos hónapjához képest, és 10,3%-kal volt magasabb, mint 2020 februárjában a járvány előtt.

A munkaadóknak nincs mese, emelniük kell fizetéseket, mivel folyamatos munkaerőhiánnyal kell szembenézniük az elmúlt hónapokban. Eközben a betöltésre váró állások száma november és január között újabb rekordot döntött és 1.3 millióra emelkedett, és ezzel párhuzamosan az ONS szerint a legtöbb iparágnak nehezebben is megy a toborzás.

“A jó hír az, hogy az Egyesült Királyság gazdasága továbbra is új munkahelyeket teremt. A rossz hír viszont az, hogy a vállalkozások nehezen tudnak új munkaerőt felvenni, és a fizetések nem képesek lépést tartani az inflációval.” – mondta Matthew Percival, a CBI emberekkel és készségekkel foglalkozó igazgatója a jelenlegi gazdasági helyzet kapcsán.

Lee Powell, a Leedsben 200 embert foglalkoztató GMI-construction vezérigazgatója a BBC-nek azt mondta, hogy az infláció és a munkaerőhiány kombinációja „jelenleg igen nagy fejfájást okoz mindenkinek”.

A Bank of England feje ebben a hónapban hatalmas vitákat váltott ki, amikor arra szólította fel a dolgozókat országszerte, hogy ne kérjenek nagy fizetésemelést, hogy ezzel is segítsenek megállítani az árak egyre kontrollálhatatlanabb emelkedését…

Andrew Bailey azt mondta, hogy bár “fájdalmas dolog” lenne a munkavállalóknak elfogadniuk, hogy az árak jelenleg gyorsabban emelkednek, mint a béreik, hozzátette viszont, hogy a “béremelések valamilyen mértékű mérséklésére” szükség van a magas infláció állandóvá válásának megakadályozása érdekében.  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után