Aláírták Rishi Sunak új, Brexit utáni Észak-Írországra vonatkozó megállapodását, miután a kormány fölényesen legyőzte a DUP és a tory lázdók gyenge próbálkozását a parlamenti szavazás során.
James Cleverly külügyminiszter pénteki londoni találkozóján formálisan is elfogadta az úgynevezett Windsor-keretrendszert. A találkozón Maros Sefcovic is jelen volt az EU-t képviselve. A Boris Johnson által 2019-ben elfogadott határmegállapodást, az Észak-Írországi Protokollt most átdolgozzák és a Stormont-fék névre keresztelt új rendszer is bevezetésre kerül, ami tulajdonképpen egy vétójoghoz hasonló.
A fék felhatalmazást ad Észak-Írország megválasztott politikusainak, hogy leállítsák az új uniós határszabályokat, ha bebizonyosodik, hogy „jelentős” problémákat okoznak helyi szinten, független felülvizsgálatot kényszerítve ki. A tisztviselők azt remélik, hogy az „erős demokratikus biztosíték” feloldja a Brexittel kapcsolatos patthelyzetet az északír közgyűlésben.
A patthelyzet az új megállapodás ellenére is fennáll egyelőre, ami a DUP vezetője, Sir Jeffrey Donaldson szerint nem elég előrelépés a pártja számára.
Mr. Johnson, utódja, Liz Truss és a korábbi belügyminiszter, Priti Patel mind azon 22 tory képviselő között voltak, akik csatlakoztak a DUP-hoz, és ellenezték az új megállapodást. Azonban ennek ellenére elsöprő fölénnyel megszavazták, 515 szavazattal, 29 ellenében, ami jelentősen megerősítette Sunak befolyását, mivel nem kellett a munkáspárti szavazatokra hagyatkoznia.
A pénteki találkozó előtt Chris Heaton-Harris észak-ír államtitkár arra figyelmeztetett, hogy nem lesz lehetőség a megállapodás újratárgyalására.
A Windsor Framework az Észak-Írországi Protokoll új változata, amely a Brexit utáni vám- és bevándorlási szabályok különleges szabályrendszere az ír szárazföldi határ mentén. Sunak úr megállapodásának célja, hogy az észak-ír kormány politikusait formálisan bevonják a szabályokkal kapcsolatos döntéshozatalba, amelyeket korábban csak lobbizással tudtak befolyásolni.
Összességében az egyezség azt jelenti, hogy a határmegállapodások tekintetében egy tipikus MLA tag nagyobb befolyással bír majd, mint egy westminsteri képviselő, de kisebbel, mint egy miniszter.
A Windsori Keretrendszer a tervek szerint számos más Brexit utáni kérdést is megreformál, mint például az ellenőrzéseket, a papírmunkát, az áfát és az alkoholilletéket, de a Stormont-fék volt az egyetlen kérdés, amelyről eddig a képviselők szavazhattak. Forrás