Emberek tízezrei vonultak utcára Londonban, hogy a Brexit ellen tiltakozzanak. A demonstrációt úgy időzítették, hogy azelőtt pár nappal legyen, mielőtt Theresa May hivatalosan is életbe lépteti az 50. cikkelyt, és ezzel megkezdi a kilépés formális folyamatát. Szintén egy időben van a Római Egyezmény aláírásának 60. évfordulójával, ami megalapozta az Európai Gazdasági Közösséget, az Európai Unió elődjét.
A tiltakozás a Lane Parkból indult volna délelőtt 11-kor, de több mint egy óra csúszás volt végül – egyesek szerint azért, mert a rendőrség nem volt felkészülve arra, hogy ekkora tömeg jelenik meg. Az emberek között a kék és a sárga, az EU színei domináltak, és az egységet jelző zászlók is nagy számban a levegőben voltak, miközben végig vonultak a Picadilly-n, Pall Mallon, és Whitehallon, hogy végül a parlament elé érkezzenek. Itt először pár perces néma megemlékezést tartottak a Westminster-terrortámadás áldozatainak tiszteletére. Nagyon sok Angliában élő EU-s állampolgár csatlakozott a tüntetéshez, akiket a „The 3 million” csoport képviselt, de sok brit család is kivonult, hogy tiltakozzon a kormány kilépési tervei ellen.
Bár sok feliraton meglehetősen éles hangvételű üzenetek voltak olvashatóak, a felvonuláson mégis szinte karneváli hangulat volt. Végül is, a körülmények ellenére az egész eseménynek a célja részben az Unió születésnapjának ünneplése is volt. A tömeg közepén dobosok biztosították a folyamatos ütemet, és a tömeg is gyakran üdvrivalgásba tört ki.
Az emberek között fellelhető volt például Alastair Campbell, aki szelfizett a szervezőkkel, és a parlament előtt rövid beszédet is mondott, amelyben kijelentette: „Meg tudjuk győzni Theresa Mayt, hogy változtasson a döntésén – végül is egyszer már megtette.” A szervezők azt mondták, a felvonulás célja az volt, hogy hangot adjanak az EU-pártiaknak, és a kilépést támogató kampány elítélésének, amely szerintük hazugságokra volt alapozva, és az emberek jövőjét veszélyezteti politikai érdekek miatt. Hasonló rendezvény volt Edinburgh-ban is, amelyet a Youth European Movement szervezett, ott több, mint 1000 ember vonult a Waterloo Place-től a skót parlamenthez, uniós és skót zászlókat lengetve.
„Mi vagyunk az a 48%, aki a Brexit ellen szavazott, és azok, akiket nem is engedtek szavazni – a fiatalok és az uniós állampolgárok, akik itt élnek, dolgoznak, itt fizetnek adót, és mégsem volt beleszólási joguk. Fel vagyunk háborodva amiatt, amit a kormány mostanában csinál, és ahogy a népszavazás eredményeit kezeli” – olvasható az Unite for Europe honlapján. A parlamentnél felszólalt többek között a liberális demokrata vezető, Tim Farron is, aki azt mondta, nem csak a nemmel szavazó 48% nevében beszél, de azok nevében is, akik akkor még a kilépésre voksoltak. „Azért vagyunk itt, hogy kifejezzük szolidaritásunk és tiszteletünk azok felé, akik anno ki akartak lépni. Úgy gondoljuk, ők sem ezt akarták – Theresa May nem azért az 52%-ért tevékenykedik, hanem maximum egy szűk 5%-ért.”
A Római Egyezmény aláírásának 60. évfordulóját egyébként ünnepelték még többek között Berlinben, Rómában és Varsóban is. Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com