A Ryanair az adóév első negyedévében, április és június között súlyos veszteségeket kellett, hogy elkönyveljen a koronavírus járvány miatt, és most nyilvánosságra hozták a konkrét adatokat.

Az említett három hónapos periódus alatt Európa legnagyobb fapados légitársasága nem kevesebb, mint 185 millió eurót (167 millió font) veszített a koronavírusnak köszönhetően, ami átlagosan másodpercenként 20 fontot jelent. A Ryanair utasforgalma 99 százalékkal esett vissza, ami azt jelenti, hogy az elmúlt 91 nap alatt csak félmillió utast szállítottak. A légitársasággal nagyjából ennyi ember repül normál esetben egy forgalmasabb nyári napon, a járványnak köszönhetően azonban igencsak borult a papírforma.

A járatok telítettségének az aránya 96%-ról átlagosan 61%-ra esett vissza, de emellett ugye a járatok egy része egyáltalán nem is közlekedik, és egy ideig pedig egyetlen járat sem szállt fel egyáltalán. Július 1-jén a Ryanair a nyárra tervezett kapacitás 40 százalékával kezdte el újrainditani a járatait. A légitársaság azt reméli, hogy augusztusban már a 60% -át, szeptemberben pedig “remélhetőleg” 70% -át is el tudja majd indítani a járatainak.

A mostani adóévtől a légitársaság vezetése azt reméli, hogy a számokat feljebb tudják majd tornázni, azonban a becslések szerint az egész évre vetítve még mindig kb 60%-os visszaesésre számítanak az összes szállított utas tekintetében. Ez durvány annyit jelent, hogy idén a tervezett 149 millió utas helyett mindössze 60 milliót tudnak majd „megreptetni”.

A fapados légitársaságot nagyon sokan kritizálták a visszatérítések gyorsasága, vagyis inkább lassúsága miatt, ugyanis több tízezer járatot töröltek, viszont a repülőjegyek árát rengetegen még mindig nem kapták vissza. A tervek szerint július végéig a károsult utasok 90 százaléka vissza fogja kapni a pénzét.

Az ide vonatkozó jogszabályok szerint hasonló esetekben a visszatérítést egy héten belül kell megtenni a járat törlésétől számítva. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy ezen szük határidők betartásával szinte az összes légitársaságnak komoly gondjai voltak, és nem csak a Ryanairnek.

A Ryanair vezetősége igencsak fel volt háborodva amiatt is, hogy számos másik európai légitársaság bezzeg kapott pénzügyi támogatást kormányaiktól.

Mindeközben rengeteg emberrel tolt ki a brit kormány, miután teljesen váratlanul bejelentették, hogy mostantól aki Spanyolországból visszatér Nagy-Britanniába, annak 14 napra karanténba kell vonulnia. A brit kormány ugyanis kivette Spanyolországot a biztonságosnak ítélt országok listájáról. Dominic Raab, brit külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a kormány „nem kérhet bocsánatot” a szombati döntése miatt, amiről kevesebb mint öt órával a módosítás hatályba lépése előtt értesítették a lakosságot. Tehát a Spanyolországból és annak szigeteiről érkezőkre 14 nap karantén vár.    Forrás