A Brexit referendum – mint tudjuk – arról kérdezte az embereket, hogy szeretnének-e az EU-ban maradni, vagy sem. 51.9 százalékkal nyert a „leave”, de ez csak a kezdet volt. Több Brexitet támogató a keményebb kilépés mellett érvel, mert ez lenne igazán hű a referendumhoz. Igaz számos megközelítés alakult ki, hogy miként lehetne 17,410,742 ember akaratát érvényesíteni, ezekre nézzünk példákat.
Theresa May terve, a piros-fehér-kék Brexit
A kormány az egységes piacot és a vámuniót el szeretné hagyni, véget szeretne vetni a szabad munkaerő áramlásnak, valamint a közös kassza támogatásának és az Európai Bíróságot illető tagságnak is. Független kereskedelmi politikát szeretne, de az EU-t a partnerei között tudva, az áruk felülvizsgálata nélkül. Tehát a Chequersben kiadott white paper az egységes piacon tartaná az országot, egy bonyolult vámrendszerrel, amiEU-s tarifákat szedne a határokon és a különbözetet az EU-nak küldené.
Az EU ezt túl bürokratikusnak tartotta. Ezt a módszert „Jersey optionnek” is szokás nevezni, Jersey kapcsolata után az EU-val.
Az EU válasza – Kanada
Az EU szerint ha May határvonalait figyelembe vesszük, akkor csak olyan egyezménye lehet az országnak az EU-val, mint Kanadának és Dél-Koreának. Egy ilyen egyezmény ellenőrzött kereskedelmet jelentene, igaz tarifamentesen. Így igaz az Europolnak és az European Medicines Agencynek is búcsút inthetne az ország. A szolgáltatások, amik egyébként a brit gazdaság javát teszik ki jelenleg, elveszítenék azon különös státuszukat, hogy tevékenykedhetnek az EU-ban is. Ez a pénzügyi szolgáltatásokra is vonatkozna.
„Norway plus”
Az EU ezt a módszert javasolta az Egyesült Királyság számára. Ez a norvég egyezményt venné alapul, ami az egységes piac tagságot az EEA-n keresztül biztosítaná, de még ezt kiegészíti egy vámunióval, hogy ne kelljen a határokon ellenőrizni az árut, mint a norvégoknál. Ez a lehető legközelebb tartaná az országot az EU-hoz. Az enyhe Brexit támogatói közt nagy favorit.
Megállapodás nélküli Brexit
Ez minden létező együttműködést eltörölne, helyettesítés nélkül. Mindkét fél rossz ötletnek tartja ezt a megoldást. Persze vannak, akik támogatják a konzervatívok közül. Ez lenne a lehető legkeményebb Brexit. Határellenőrzéseket, tarifákat jelentene, ráadásul egyik napról a másikra az EU-ban élő britek illegális bevándorlókká válnának. Gazdasági káosz lenne, arról nem is beszélve, hogy a légi közlekedés, gyógyszer és nukleáris anyagok témakörei mind-mind hirtelen problémássá válnának. Még csak a nem EU-s országok helyzetéhez sem lehetne hasonlítani, mert nekik legalább egymással megvannak a saját egyezményeik.
Ha még is erre kerülne a sor, mindkét fél igyekezni tompítani, amennyire csak lehet.
Ukrán stílusú Brexit
Ez többnyire az ukrán egyezmény lemásolását jelentené. Nincsenek sem az egységes piacon, sem a vámunióban, de az Európai Bíróság szabályozásával együttműködnek az EU-val. Igaz a kormány örömmel menne bele ebbe, azért ez valahol gyengébb kapcsolatot jelentene, mint az ukránoké. Igaz ez még így is enyhébb Brexit lenne, mint ami felé tart a kormány jelenleg, bár a javak ellenőrzését és kereskedelmi hátráltatást nem úszná meg az ország így sem.
A svájci módszer
A svájciaknak van talán a legkomplexebb kapcsolata az EU-val. A vámunión és a gazdasági zónán kívül esnek, de az egységes piacnak a tagjai, de csak bizonyos szektorokban. A munkaerő áramlása szabad a schengeni egyezmény miatt, aminek még az EU tagjaként sem volt része az Egyesült Királyság. A svájciak nemrég szavaztak arról, hogy nem szeretnének a továbbiakban szabad áramlást, de a kormány túl bonyolultnak tartotta a kivitelezést a gazdasági kapcsolatok miatt.
Ez a kérdés azért is kulcsfontosságú, mert a 4 szabadságjog egyike. Az EU kifejezetten gyűlöli a svájci egyezményt, és nem valószínű, hogy hasonlót akarna bárkivel. Jelenleg is folyamatosan újratárgyalják a dolgot, hátha sikerül egyszerűsíteni.
Törökország
1999 óta jelöltek a csatlakozásra, de még mindig messze vannak tőle. A vámunió tagjai, tarifákat nem kell fizetni az áramló javak után, de átvizsgálják őket, mert az egységes piacnak nem tagjai és szabad áramlás sincs náluk. Saját kereskedelmi egyezmény írásától is eltiltották őket, és a szabad kereskedelem minden előnyéből így sem részesülnek, a limitált vámunió miatt.
A norvég módszer
Kicsit keményebb Brexit lenne, mint a „Norway plus”. Az egységes piacon maradna az ország EEA tagsággal, de az árut ellenőriznék, mert a vámuniónak nem tagjai. A Brexitet támogatók egy része hisz benne, hogy az EEA kicsit átformálva képes lenne arra, hogy megelőzze az áru ellenőrzését, de ez meg az EU számára nem kedvező, ráadásul a többi EEA tagország beleegyezése is kellene.
A munkáspárt elképzelése
Ők vámuniót szeretnének, a mostani mintájára. Ez széleskörűbb lenne, mint a török, így élvezhetné az ország a szabad kereskedelem előnyeit. A párt szerint pontosan ugyanolyan előnyökkel járna, mint az egységes piac, tehát korlátlan kereskedelem, határellenőrzések nélkül. Igaz a párt arról is nyilatkozott, hogy így kiszállásra lenne lehetőség olyan törvényeket illetően, mint az állami segély bevonása brit cégek számára.
Az EU még nem vette fontolóra ezt a tervet, de az egységes piac szabályainak módosítására nem adna engedélyt, főleg ha azzal járna, hogy egy nem EU tagország jobban járna, mint ez EU-s. Tehát a párt számára a reális választás így a „Norway plus” marad. Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra Forrás