Fontos változások jönnek a fizetésekkel kapcsolatban Nagy-Britanniában

0

A szigetországban a törvény előírja, hogy minden dolgozónak kapnia kell egy úgynevezett fizetési elszámolást, amit „payslip”-nek hívnak, minden alkalommal, amikor fizetést kap. Ezt a legtöbben manapság emailben kapjuk meg, de vannak olyanok is, akik papíron, meg sajnos olyanok is akik nem kapnak. Van néhány kivétel, mint pl. a kontraktosok, a freelancerek, rendőrök, vagy épp a halászok de alapjában véve szinte mindenkire vonatkozik.

Amennyiben kapnunk kell payslipet, úgy a törvény szerint azt a fizetésünk napján legkésőbb, vagy már előtte el kell küldenie a cégnek. Az azonban, hogy ennek a dokumentumnak pontosan mit kell tartalmaznia, nem definiált kellőképpen. Sokféle formátumban, és cégenként eltérő részletességgel szokták ezt elküldeni a dolgozók részére.

Aminek jelenleg mindenképp szerepelnie kell rajtuk, az a keresetünk a mindenféle levonások előtt és után, valamint a különböző levonások tételesen. Ezek persze változhatnak hónapról hónapra, vagy hétről hétre a körülményektől függően. Ahol a levonások fixek, ott is közölnie kell a cégnek ezeket részletezve, de ezt egy külön mellékelt dokumentumban is megteheti.

A fizetett szabadságok, a betegszabadságok és a nemzeti minimálbér utóbbi években történt módosításainak köszönhetően sok cég nem tett eleget a kötelezettségeinek, és szándékosan vagy véletlenül, de számtalan alkalommal fordult elő, hogy rosszul számolták ki az alkalmazottak fizetését. Emiatt a dolgozók nem kapták meg még a minimálbért sem. Voltak akik nem vettek figyelembe bizonyos dolgokat, mások pedig nem legálisan vontak le összegeket alkalmazottaik fizetéséből. Az sem ritka, hogy a fizetett szabadságot nem fizetik ki rendesen, amit hivatalosan az azt megelőző 12 hét fizetéséből kellene kiszámítani.

Sok cég kihasználja a nulla órás szerződéssel rendelkezőket, nem számolják ki rendesen a ledolgozott órák számát, de az sem ritka, hogy elszámolják a fizetést még akkor is, ha meg van adva pontosan, hogy mennyi órát dolgozott az illető. A brit kormány ezért új szabályokat vezet be, hogy a payslipeken sokkal egyértelműbb és átláthatóbb legyen a dolgozók számára, hogy mennyit is dolgoztak, mennyi fizetés jár érte. Így többek közt azt is könnyebb lesz majd ellenőrizni, hogy a cég szabályosan jár-e el és kifizeti-e a minimálisan kifizetendő összeget mindenkinek.

A törvény 2019 április 6-tól lép érvénybe, és kötelezni fogja a munkáltatókat, minden olyan dolgozót, akit a dolgozott órák száma alapján fizetnek ki, sokkal részletesebb payslippel lássanak el minden fizetés alkalmával, amin többek közt ott lesz lebontva a ledolgozott órák száma is. Vannak olyan cégek, ahol ezt már biztosítják, de 2019 áprilisától minden céggel kötelezően be lesz tartatva.

Végkielégítés

Amennyiben a végkielégítés összege 2019. április 6. után meghaladja a 30 000 GBP-t, a munkáltatónak ki kell majd fizetnie a Class 1A National Insurance Contribution-t és az adót is az összegen felül az adott alkalmazott részére.

Fizetések közti különbségek

2019 januárjától lép életbe egy új jogszabály Nagy-Britanniában, amely szerint azok a vállalatok, amelyekben több, mint 250 alkalmazott dolgozik, kötelesek lesznek egy éves beszámolót készíteni, amely részletesen taglalja az átlagos dolgozók, és a felső vezetők fizetései között lévő eltéréseket. Ezzel még jobban átláthatóvá teszik majd a nagyobb cégeket. Az első ilyen összefoglaló dokumentumot az érintett vállalatoknak 2020-ra kell majd elkészíteniük és bemutatniuk.    Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás 

A Nagy-Britanniában élő magyarokat egyesítő új facebook csoport / HuNglia Facebook Oldal
Cikk Megosztása ismerősökkel: