Holnaptól kezdve országszerte otthonok és családok milliói kezdik el megkapni a 650 GBP-os, a megélhetési költségek terheit csökkentő támogatást Nagy-Britanniában. Rishi Sunak azt mondta, hogy az Egyesült Királyság legalacsonyabb jövedelmű háztartásai közül több mint nyolcmillióan július 14-én kapják majd meg első, 326 GBP-s részletét a megnövekedett energiaárak leküzdésére.
A második rész a tervek szerint majd ősszel következik egy „legalább 1200 font értékű, a kiszolgáltatott családok számára” összerakott csomag részeként, amely magában foglalja a korábban bejelentett 150 GBP önkormányzati adó-visszatérítést is.
A volt pénzügyminiszter korábban ezt nyilatkozta: „Felelősségünk, hogy megvédjük azokat, akik a legmagasabb árat fizetik a növekvő infláció miatt, és igyekszünk nekik segíteni.” A növekvő benzinköltségek, az energiaszámlák, a szupermarketekben kapható termékek árai és még sok más miatt a családok kasszája több száz vagy több ezer fonttal rövidült meg tavalyhoz képest.
Therese Coffey munka- és nyugdíjügyi miniszter elmondta: „Mivel a legalacsonyabb jövedelmű háztartások millióinak hamarosan megjelenik a bankszámlájukon a két részletben történő utalás első fele, ez is bizonyítja hogy lépéseket teszünk a családok megemelkedett megélhetési költségeinek közvetlen támogatására.”
„Ez az összesen 650 GBP értékű (két részletben történő) egyszeri kifizetés része a 37 milliárd GBP értékű megélhetési költségeket támogató csomagunknak, amely összesen 1200 GBP-t tesz majd a leginkább rászorulók zsebébe.”
Az 650 fontos összeget júliustól kezdik majd el kifizetni azoknak, akik jár a Universal Credit, Tax Credits, Pension Credit vagy valamilyen másik támogatás. A jogosultaknak nem kell majd jelentkezniük, hanem két kifizetés érkezik majd – az első júliusban, a második pedig ősszel – a Munkaügyi és Nyugdíjügyi Minisztériumtól közvetlenül a bankszámlájukra.
A kormány terve szerint a nyugdíjasok is kapnak november december környékén 300 fontot és szeptemberig 150 fontot fizetnek a rokkantsági ellátásban részesülő személyeknek is.
Az országban minden háztartás, függetlenül attól, hogy milyen jól megy a szekér, 400 font kedvezményt kap az energiaszámlákból, ami kapcsán sokan amiatt aggódnak, hogy ez a lépés tovább növeli az inflációt.
A volt pénzügyminiszter a múlt hónapban jelentette be a megélhetési költségek támogatási csomagját, mondván, hogy a csomagból 5 milliárd fontot az olaj- és gázipari óriáscégek nyereségére kivetett illetékből fizetnek, és körülbelül 10 milliárd fontot többlethitelből fedeznek.
Ki jogosult megélhetési támogatásra?
A támogatást azok a háztartások kapják meg, akik az alábbi támogatásokban részesülnek:
- Universal Credit
- Income-based Jobseekers’ Allowance
- Income Support
- Working tax credit
- Income-related employment and support allowance
- Child tax credit
- Pension credit