Figyelem! Újabb két szupermarket lánc is bevezeti a korlátozásokat a zöldségekre és gyümölcsökre Nagy-Britanniában 1

Az Aldi és a Tesco a legújabb szupermarketek, amelyek bizonyos salátákra és más zöldségekre vonatkozóan korlátozásokat vezetnek be a vásárlók számára Nagy-Britanniában a jelentős mértékű hiány miatt.

Figyelem! Újabb két szupermarket lánc is bevezeti a korlátozásokat a zöldségekre és gyümölcsökre Nagy-Britanniában 3

A két szupermarket-óriás a tegnap délutáni nyilatkozatában hivatalosan is megerősítette a döntését. Egy nappal korábban pedig mind az Asda, mind a Morrison’s szintén bejelentette, hogy korlátozni fogják az ügyfelek által vásárolható bizonyos zöldségek és gyümölcsök mennyiségét.

A paradicsom, a paprika, az uborka, a saláta, a zacskós saláta, a brokkoli, a karfiol és a málna esetében három csomagban határozzuk meg az egy személy által vásárolható maximális mennyiséget – jelentette be az Asda. A Morrisons pedig közölte, hogy szerdától vevőnként maximum két darab vagy csomag paradicsom, uborka, saláta és paprika lesz megvásárolható személyenként az üzleteikben.

Az Aldi szóvivője ezt mondta: “A paprika, uborka és paradicsom vásárlását személyenként három egységre korlátozzuk, hogy a lehető legtöbb vásárló megvásárolhassa, amire szüksége van.”

A Tesco pedig közölte, hogy vásárlónként 3-as limitet ír elő a paradicsom, a paprika és az uborka vásárlására vonatkozólag.

A kiskereskedők közül sokan úgy vélik, hogy a probléma a rossz időjárás, a szállítási problémák és az európai és afrikai gyenge terméshozamok miatt alakult ki. Remélhetőleg azonban a következő néhány hét során javulni fog a helyzet. Az Asda szóvivője így nyilatkozott:

„A többi szupermarkethez hasonlóan mi is beszerzési nehézségekkel küzdünk egyes Dél-Spanyolországban és Észak-Afrikában termesztett termékek esetében. Átmeneti korlátozást vezettünk be néhány zöldség és gyümölcs esetében, így a vásárlók meg fogják tudni vásárolni a keresett termékeket.”

A marokkói termelőknek és beszállítóknak számos problémával, köztük a hideg időjárással, heves esőzésekkel, árvizekkel és törölt kompjáratokkal kellett megküzdeniük az elmúlt három-négy hétben és mindez erősen befolyásolta a Nagy-Britanniába érkező gyümölcs mennyiségét. A termelési problémák még januárban kezdődtek a szokatlanul hideg éjszakai hőmérséklettel, amely befolyásolta a paradicsom érését. Ezt követően jöttek a rossz időjárás miatti kompjárat törlések, ami pedig a szállítást késlelteti. A Nagy-Britannia másik jelentős téli forrásából, Spanyolországból származó ellátást is súlyosan érintette az időjárás.

A termelők közül többen arra is panaszkodtak, hogy a magasabb villamosenergia-árak miatt csökkenteni kell az üvegházak használatát. A szupermarketek vezetői már vizsgálják, milyen egyéb opciók állnak rendelkezésre Spanyolország és Észak-Afrika helyett.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után