Enyhíteni fognak a Brexit utáni bevándorlási szabályokon Nagy-Britanniában 1

Boris Johnson, brit miniszterelnök és a belügyminiszter, Priti Patel a pénteki nap folyamán tervezik nyilvánosságra hozni a bevándorlással kapcsolatos új terveket és jogszabály módosításokat. A legfrissebb hírek szerint csökkenteni fogják az éves elvárt minimális fizetés értékét az országba letelepedni és dolgozni kívánó bevándorlók számára.

A jelenlegi szabályok szerint az EU területén kívülről érkező és Nagy-Britanniában dolgozni kívánó szakképzett dolgozóknak legalább £30,000-os éves fizetést kell, hogy ajánljanak, hogy az országban tartózkodhassanak. A BBC értesülése szerint a pénteki bejelentésben ezt a küszöböt lejjebb fogják vinni, méghozzá £25,600-ra.

Az angliai magyarok és a többi EU állampolgár valamint jövőbeli bevándorló számára ez azért érdekes, mert a Brexit utáni átállási időszak 2020 december 31-én véget ér, és utána a tervek szerint az EU polgárokra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, mint az EU-n kívüliekre.

Azok, akiknek kevesebb a fizetésük, illetve amit ajánlanak nekik, a vízum megszerzéséhez szükséges pontozási rendszerben más területeken szerezhetnek majd „extra pontokat”, különösen abban az esetben, ha olyan szaktudással rendelkeznek, amiből Nagy-Britanniában pont hiány van. A vízumhoz szükséges pontozási rendszerben előnyt fognak élvezni azok, akik kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkeznek vagy nagyon jól beszélnek angolul.

A belügyminisztérium azt ígérte, hogy hamarosan nyilvánosságra hozzák a rendszer részleteit, és azt ígérték, hogy az új, brexit utáni bevándorlási rendszer stabilabb és igazságosabb lesz majd.

„Az emberek prioritásait helyezzük majd előtérbe és 2021-től egy pontozásos rendszert vezetünk be, hogy a lehető legokosabb és legtehetségesebb embereket vonzzuk be. Ezzel párhuzamosan pedig a képzetlen munkaerő beáramlását lecsökkentjük, így összességében az országba érkezők száma is várhatóan jelentősen csökkenni fog.”

A múlt hónapban a független migrációs tanácsadó bizottság (MAC) egy sor javaslatot tett arra, hogy a rendszert hogyan lehetne tökéletesíteni. A minimum éves fizetésekre megszabott 30,000-es küszöb csökkentése például azért jó, mert így sokkal könnyebb lesz képzett egészségügyi alkalmazottakat és tanárokat felvenni külföldről.

A miniszterelnök a választási kampánya során többször is kiemelte, hogy az Ausztráliában használt pontrendszerhez hasonlót szeretne bevezetni Nagy-Britanniában, amikor az átállási időszak véget ér. A MAC egyik szóvivője kijelentette, hogy nincs olyan hogy „tökéletes” bevándorlási rendszer, amely a gazdaság különféle részein csak előnyökkel jár, kompromisszumok nélkül. Bármilyen rendszer mellett is dönt végül, a kormánynak sietnie kell, hogy december végére készen álljon annak bevezetésére.       Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után