Eldurvulhat a háborús helyzet, miután Nagy-Britannia közölte, szegényített urán tartalmú lőszert szállít Ukrajnának 1

Nagy-Britannia hétfőn megerősítette, hogy szegényített uránt tartalmazó lőszert szállít Ukrajnának. A nehézfémet azért használják fegyverekben, mert többek között sűrűsége miatt könnyebben áthatol a tankok és minden egyéb jármű páncélzatán. Putyin azonban kedden elítélte a britek terveit, hogy ilyen lőszert küldenek Ukrajnának, és azt mondta, Moszkva kénytelen lesz ennek megfelelően reagálni, mivel ezeknek a lőszereknek “nukleáris komponensük is van”.

Eldurvulhat a háborús helyzet, miután Nagy-Britannia közölte, szegényített urán tartalmú lőszert szállít Ukrajnának 3

Nagy-Britannia így tehát most egy újabb lépést tett abba az irányba, ami növeli a felek közti feszültséget és akár egy sokkal nagyobb háború kirobbanásához is vezethet. Mindemellett a történelmi tapasztalatok alapján az ilyen, szegényített urán tartalmú fegyverek ráadásul nemcsak a háborúban okoznak borzalmas károkat, hanem hosszú távon is mérgezhetik a környezetet, radioaktív szennyeződést és rákos megbetegedéseket okozva.

A Nyugat folyamatosan provokálja a világ egyik legnagyobb atomhatalmát, Oroszországot, ami egyre közelebb sodorhat mindenkit egy világháborúhoz.

James Cleverly brit külügyminiszter szerdán azonban azt állította, hogy az ukrajnai háborúban nem történt nukleáris eszkaláció, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök bírálta Nagy-Britanniát amiatt, hogy szegényített urántartalmú tank lőszert szállítanak az ukrán erőknek. Cleverly azt mondta, hogy Oroszország az egyetlen ország, amely a nukleáris kockázatok növekedéséről beszél, és a lőszer hagyományos.

“Nincs nukleáris eszkaláció. Az egyetlen ország a világon, amely nukleáris kérdésekről beszél, az Oroszország. Oroszországot nem fenyegeti veszély, ez pusztán arról szól, hogy segítünk Ukrajnának megvédeni magát. Érdemes megbizonyosodni arról, hogy ezt mindenki megérti, csak mert az urán szó a szegényített urántartalmú lőszerek nevében szerepel, ezek nem nukleáris lőszerek, hanem egyszerű hagyományos lőszerek.” – mondta Cleverly.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, hogy Nagy-Britannia “új és nagyon komoly szakaszba tereli ezt az eszkalációt”.

Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök, Putyin közeli szövetségese is beszállt szerdán a vitába, és azt mondta, Oroszország megtorolja a brit döntést azzal, hogy “rendes uránt” tartalmazó lőszerrel látja el Fehéroroszországot.

“Le kell állítani ezt az őrületet. Amint ezzel a lőszerrel kezdik el lőni az orosz csapatok állásait, félelmetes válaszreakciót fogtok látni, ez lecke lesz az egész bolygó számára” – mondta egy videoklipben az újságíróknak.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után