Egyre durvábban szidják Boris Johnson-t már a saját képviselői is, lázadás törhet ki ellene a korlátozások bevezetése kapcsán 1

Boris Johnsont állítólag már a saját pártjának képviselői szidják, ráadásul egyre keményebben, akik közül többen azt is kijelentették, hogy miniszterelnöki napjai meg vannak számlálva.

Egyre durvábban szidják Boris Johnson-t már a saját képviselői is, lázadás törhet ki ellene a korlátozások bevezetése kapcsán 3

Két évvel a választási győzelme után egyre nagyobb „repedések” jelennek meg Johnson kormányának sorai közt – a miniszterelnököt kritizálják többek közt a választási törvény megsértése miatt, és a legfrissebb vádak szerint tavaly partikat tartottak a Downing Streeten a lockdown ideje alatt, míg mindenki másnak otthon kellett tartózkodnia. A világjárvány kezelését illetően is komoly vádak merültek fel ellene, és a parlament alsóháza lázadozik amiatt is, hogy újabb korlátozásokat tervez az Omicron variáns leküzdésére.

Számos konzervatív képviselő felszólalt a miniszterelnöke ellen, és legalább öt képviselő a hírek szerint már írásban követeli Mr. Johnson lemondását. Az egyik tory képviselő azt nyilatkozta például, hogy a párton belüli hangulat jelenleg hasonló Theresa May miniszterelnökségének utolsó napjaihoz.

„Két év telt el Boris legnagyobb diadala óta… nem akarom eltúlozni a dolgot, de elb**ta. Esélyei a következő választásokon jóval 50-50 alá süllyedtek. Úgy bánik a brit lakossággal, mint a korábbi kapcsolataival, és ez nem épp egy felemelő látvány.” – mondta az egyik magát megnevezni nem kívánó képviselő.

Az egyik egykori kabinet minisztere hozzátette, hogy bár Johnson számos nehéz időszakot túlélt, minden botrány összeadódik fokozatosan. Minden alkalommal, amikor egy vezetőt „ilyen támadások és vádak érnek”, egyre több képviselő kezdi úgy gondolni, hogy nem ő a megfelelő személy erre a feladatra.

„Az a baj, hogy őt igazából senki sem szereti. Soha nem volt olyan képviselő, aki jól kijön az emberekkel, tehát ez azt jelenti, hogy nincs támogatói bázisa a parlamenti alsó házban.” – magyarázta egy másik Tory képviselő.

Lord Geidt, a miniszterelnök független tanácsadója állítólag szintén „a kilépés szélén áll”, miután Johnsont azzal vádolták meg, hogy félrevezette őt Downing Street-i lakásának felújítása kapcsán, ami szintén egy korábbi botrány, ami a miniszterelnök nevéhez fűződik. Jack Doyle, Johnson úr sajtófőnöke az értesülések szerint szintén felajánlotta lemondását, miután kiderült, hogy a korlátozások alatt ő is részt vett a Downing Street-i bulik egyikén. Eközben Allegra Stratton, a miniszterelnök egy másik korábbi embere le is mondott a múlt heti botrány miatt.

A héten Boris Johnsonra egy igen komoly megpróbáltatás is vár majd amikor a parlamenti képviselők szavaznak a Covid-korlátozásokat illetően, amely körül hatalmas lázadás törhet ki az alsóházban. A Sunday Times értesülése szerint hat fiatal miniszter is kész lemondani az új Covid-szabályok támogatása helyett.  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után