Egy szuper kezdeményezés segítségével az angliai magyarok is támogathatják a kárpátaljai magyarokat és az Ukrajnából elmenekülteket 1

TISZTELT ANGLIAI MAGYAROK! RENDKÍVÜL FONTOSNAK TARTJUK, HOGY TÁMOGASSUK A KÁRPÁTALJÁN ÉLŐ MAGYAROKAT. MINDENKIT KÉRÜNK, HOGY LEHETŐSÉGE SZERINT KÜLDJÖN TÁMOGATÁST. KÉT BIZTONSÁGOS UTAT TALÁLTUNK:

Egy szuper kezdeményezés segítségével az angliai magyarok is támogathatják a kárpátaljai magyarokat és az Ukrajnából elmenekülteket 3

I.: AZ EGYIK LEHETŐSÉG, AZ UKRAJNÁT MÁR ELHAGYOTT MENEKÜLTEK TÁMOGATÁSA, AMI CSOMAGKÜLDÉSSEL VALÓSÍTHATÓ MEG. EZT ÉDER JÁNOS SZERVEZTE MEG, A RÉSZLETEKET ITT MEGTALÁLJÁTOK.

A gyűjtésben az angol állampolgárok felajánlásai mellett az Angliában élő ukrán és lengyel közösségek mellett, magyar önkéntesek, valamint az Angliai Vitézi Rend is részt vesz, és a Magyar és Székely-Magyar Nemzeti Kulturális Közösség is aktív szervezője a segítségnyújtásnak!

A Lengyel és Magyar közösségek, szállítmányozási vállalkozók és önkéntes magánszemélyek a felajánlások szortírozásán megfeszített tempóval dolgoznak, hogy minél hamarabb eljuthasson a Lengyel – Ukrán és a Magyar – Ukrán határra az Ukrajnából menekültek megsegítésére. Magyar és lengyel fuvarozók már felajánlották az ingyen hazaszállítást.

A felajánlást tartalmazó dobozra kérjük írják rá, hogy mit tartalmaz a csomag.

Felajánlásokat várunk:

  • Női, férfi, gyermek ruházat és cipők
  • Bébi pelenkák és tartós baba élelmiszerek
  • Tisztálkodási termékek
  • Takarók, párnák, hálózsákok, mobil matracok
  • Akkumulátorral vagy elemmel működő világító eszközök, elemek
  • Gyermek és bébi játékok, kifestők, ceruzák

Keresünk további olyan szállítmányozási vállalkozót, aki rendelkezik szabad kapacitással a Szlovák – Ukrán, Magyar – Ukrán, Román – Ukrán országhatárok térségébe induló szállítás kapcsán.

Újabb gyűjtőpontokat és gyűjtésben résztvevő önkénteseket is keresünk London, Manchester, Birmingham, Liverpool városokban, illetve, ha igény mutatkozik rá további városok jelentkezését is várjuk. Telford város 50 km-es körzetében, akár házhoz is megyünk a csomagért előre egyeztetett időpontban.

Postán feladott csomagokat az alábbi címre kérjük címezni:

Hungarian and Szekler National Cultural Group Community
1 Fenns Crescent
St. Georges
Telford TF2 9BN

A csomag feladását megelőzően kérjük egyeztessen az alábbi telefonszámon. További információért, kérdés esetén hívható a +44 7513240221 telefonszám.  Hálásan köszönjük a felajánlásokat és az önkéntesek áldozatos munkáját!

Tisztelettel:
Éder János
Angliai Vitézi Rend
kommunikációs munkatárs
Magyar és Székely-Magyar Nemzeti Kulturális Közösség vezetője

II.: A MÁSIK LEHETŐSÉG AZ PÉNZ ÁTUTALÁS VOLNA EGYENESEN A KÁRPÁTALJAI MAGYAR JÓTÉKONYSÁGI ALAPÍTVÁNY SZÁMÁRA, MIVEL A HATÁRON ADOMÁNY CSOMAGOKAT SEM LEHET ÁTVINNI. GONDOLOM, SOKAKNAK EZ A TÁMOGATÁSI FORMA LESZ KÖNNYEBBEN MEGVALÓSÍTHATÓ. A PÉNZ ADOMÁNYOK ÁTUTALÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ADATOKAT ITT MEGTALÁLJÁTOK.

A KÁRPÁTALJAI MAGYAROK ALAPÍTVÁNYA:
The donation accounts is as follows:
M. Pokrova Charitable Foundation
Registered office: 90232 Nagybégány, Arany János u. 6/a Ukraine
Name of representative: Miklós Egressy
Tax number: UA38325163
Account holder financial institution: MKB Bank
Address of the financial institution: 4400 Nyíregyháza Szarvas u. 11

Bank account number (IBAN number):

HU30 10300002-10622566-49020010
SWIFT code: MKKBHUISB
Email address: egressymiklos@gmail.com
Tel: +36 30 9288101
KÉRDÉS. PROBLÉMA ESETÉN ENGEM IS HÍVHATTOK A 07736908638-EN.

ÜDVÖZLETTEL
DR RÁKÓCZY GYÖRGY

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után