Egy 1 éves kisbabát és édesanyját késeltek meg Londonban 1

Egy egy éves fiú az életéért küzdött a kórházban, miután őt és édesanyját többször is megkéseltek az otthonukban London nyugati részén.

Egy 1 éves kisbabát és édesanyját késeltek meg Londonban 3

A szomszédok szörnyű pillanatokat éltek át, amikor a nő sikoltását hallották, az amúgy csendes Felthamben. A detektívek jelenleg is keresik a férfit, aki a hírek szerint szintén a tetthelyen lakott, Swinfield Close-on.

Tegnap délután 19:10 környékén történt az eset a 30 év körüli, három gyermekes édesanyával. A sérülései nem életveszélyesek szerencsére, ahogyan az idősebb fiainak is csak a lelki traumával kell megküzdeni. Ugyanakkor magát az esetet az egyik szomszéd horrorfilmhez hasonlította.

„A rendőrség nem tudott bemenni és az ajtót akarták betörni, de a másik szomszéd ekkor az ő lakásán keresztül a hátsó ajtóhoz segítette őket, így jutottak be. Az édesanya sírását és segélykiáltásait lehetett csak hallani. Sosem hallottam még ilyet életemben.”

Egy 1 éves kisbabát és édesanyját késeltek meg Londonban 4

A környéken lakók azt a tanácsot kapták, hogy ne menjenek ki, zárják az ajtót, amíg megtalálják a tettest.

A mentősök helikopterrel vitték kórházba az édesanyát és a kisfiát. A fiú kritikus állapotban volt az édesanyával ellentétben.

A kertben egy törvényszéki sátrat állítottak, míg a falakon mindenhol vér látható. Ilyen állapotok vannak jelenleg a helyszínen.

A szomszéd, az 52 éves Tehseen Ahsan elmondta, hogy a két idősebb fiút nagyon megviselték a történtek, hiszen valószínűleg látták, ami történt.

„Ezután elvitték őket a szomszéd lakásába, míg édesanyjukat elvitte a mentő. Felültették és láttam a monoklit a szeme alatt, valamint a vért az arca oldalán.”

Egy másik, 54 éves szomszéd hozzátette: „Láttam őket előző nap. A parkban élvezték a napsütést, boldognak tűntek.”

Egy hölgy, aki nem szerette volna, ha megemlítik a nevét a következő információval szolgált: „Két karácsonnyal ezelőtt költöztek ide, és csokoládét vettek minden szomszédnak. Nagyon kedves hölgy, sokszor láttuk őket a kertben játszani.”

A házakat kordonnal zárták le, hogy bizonyítékokat gyűjthessenek a hatóságok. Senkit sem fogtak még el.   Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után