Bírósági eljárás folyik egy angliai magyar pár ellen, miután a közösen nevelt kisbabájuknak több csontja is eltört. A pár mindkét tagja tagadja, hogy ő lenne a felelős a gyermek sérüléseiért.
Egy magyar anyukát és párját, aki a gyermek mostoha apja, azzal vádolnak, hogy az ő hibájukból a kisbabának eltört a karja, a lába és a bordája is. A bíróság előtt mind a ketten egymást hibáztatták a kisgyermek sérüléseiért.
A hulli bíróságon kiderült, hogy a gyermek alig négy hónapos volt, amikor orvoshoz vitték azzal az indokkal, hogy a bal karját nehezen mozgatja.
A körzeti orvos megállapította, hogy a csecsemő nagyon nyűgos lett, ha a bal kezéhez hozzáértek, és elküldte a gyereket röntgenre, ami nemsokkal később kimutatta, hogy a bal felkarjában spirális törés volt. Ezt követően további röntgenfelvételek készültek a babáról, amikből kiderült, hogy nem csak a keze volt eltörve.
Eltört ugyanis a gyermek jobb oldali 11-es bordája, és emellett a jobb combcsontja és a jobb lábszára is.
A kisfiú mostoha apja, a 34 éves Német Tamás és az édesanyja, a 26 esztendős Répási Orsolya, a bíróságon mind a ketten tagadták, hogy bármi közük lett volna a történtekhez. Mindketten tagadták, hogy bántalmazták, vagy bármilyen módon hagyták volna a gyereket a sérüléseket elszenvedni valamilyen közvetett módon. Azonban az is kiderült, hogy a háztartásban rajtuk kívül más felnőtt nem élt, amikor az eset történt, valamint hogy mindketten a másikat okolják a baba sérüléseiért.
A bírósági eljárás kedden vette kezdetét. „A spiráltörések leggyakrabban olyankor fordulnak elő, amikor a végtagot nagy erővel csavarja valami. Egy szakértő szerint pedig az ilyen fajta borda törést okozhatja erős szorítás, vagy nagy erejű ütés is” – magyarázta az ügyész a tárgyaláson.
Egy másik specialista jelentéséből az is kiderült, hogy az elszenvedett törések nem egyszeri erőhatás eredményei, hanem a különböző testrészeket több különböző erőhatás érte. Ráadásul a törések nem is egy napon keletkeztek hanem legalább két különböző időpontban. A radiológus azt állapította meg, hogy az az erőhatás, ami ilyen töréseket okozhat, messze meghaladja egy kisbaba mozgatásához szükséges erőkifejtés mértékét.
A pár és a gyermek Hull területén, a Rosmead Street-en élnek. Amikor a rendőrök megkérdezték tőlük, hogy a sérülések hogyan keletkeztek, egyikőjük sem tudott értelmes, logikus magyarázattal szolgálni. Német úr azt kérdezte a rendőröktől: „Hogy tudna már bárki is így megtámadni egy három hónapos kisbabát?”
Orsolya azt nyilatkozta, hogy a partnere, Tamás vad volt és erőszakos, és hogy a babával nagyon gorombán és durván bánt. Azt is nyilatkozta, hogy annyira félt a férfitől, hogy nem mert beavatkozni. Azonban azt is mondta, hogy mostmár belátja, hogy meg kellett volna próbálnia megvédeni a gyermekét.
A gyermek anyja azt is elárulta, hogy a Youtube-on látott videók alapján csinált mindenféle nyújtó gyakorlatokat a baba végtagjain. Az, hogy ez okozhatta-e a sérüléseket, egyelőre nincs tisztázva. A bírósági eljárás az ügy kapcsán tovább folyik és eredmény a következő héten várható. Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra Forrás