Az Austrian Airlines egyik Bécsbe tartó járatában jelentős károkat okozott vasárnap a jégeső. A 173 utast és hat fős személyzetet szállító repülőgép a spanyolországi Palma de Mallorcából indult útnak, de a heves jégesőben megsérült a gép orra, a pilótafülke első ablakai és a burkolat is több helyen.
“Azt hiszem, körülbelül 20 percre lehettünk a leszállástól, amikor jégeső és a vihar elkapott bennünket, és heves légörvénybe keveredtünk” – mondta Emmeley Oakley, a járat utasa az ABC Newsnak.
A fedélzeten lévők mind „érezték ahogy a jégdarabok koppannak a repülőn, és egy percig nagyon hangos volt” – nyilatkozta a nő a történtek után. Az Airbus A320-as gép pilótájának azonban sikerült biztonságosan landolnia, annak ellenére, hogy a repülőgépet a jég és a vihar súlyosan megrongálta, és durván berepedtek az első ablakok.
Ms Oakley a pilótáknak és a légiutas-kísérőknek az utasok megnyugtatására tett erőfeszítéseit dicsérve azt mondta: „A pilóták valóban kiváló munkát végeztek, és a lehető legzökkenőmentesebben és biztonságosabban kezelték a helyzetet.”
A légitársaság megerősítette, hogy az incidensben egy utas sem sérült meg.
“A Palma de Mallorcából Bécsbe tartó tegnapi OS434-es járatot jégeső rongálta meg ” – olvasható az Austrian Airlines CNN-nek átküldött hétfői közleményében. “A repülőgép Bécs felé közeledve egy zivatarcellába került, ami a pilótafülke személyzete szerint nem volt látható az időjárási radaron.”
„A jelenlegi információk szerint a repülőgép két elülső pilótafülke ablakát, a repülőgép orrát és néhány további burkolóelemet súlyosan megrongált a jégeső.”
Az incidens alig pár héttel azután történt, hogy a Singapore Airlines 211 utast és 18 fős személyzetét Londonból Szingapúrba szállító járata hirtelen súlyos légörvénybe keveredett, ami egy utas halálát okozta, miközben több tucatnyian megsérültek. Forrás