Egy lehetséges megállapodás esélyei jelentősen csökkentek, miután az EU visszautasította Theresa May ajánlatát, nem sokkal azután, hogy Ms May kijelentette, hogy nem tervez tovább engedni a részéről.
Brüsszelben Michel Barnier növelte az aggodalmaskodók táborát, miután nemtetszését fejezte ki a Chequers white paperrel kapcsolatban. Mr Barnier szerint Ms May vámokra vonatkozó ajánlata túl bonyolult, semmi szükség extra bürokráciára.
A tárgyalások vezetője már korábban figyelmeztetett, a megállapodás nélküli Brexit egyáltalán nem elképzelhetetlen, most a miniszterelnök tervét kritizálta, ami közös piacszabályozást jelentene. A beavatkozás tovább növelheti a szakadékot a két fél között, részben a tory euroszkeptikusoknak köszönhetően, akik nem sok manőverezési lehetőséget hagynak a miniszterelnöknek.
Ms May bízott benne, hogy a white paper segítségével hiánytalan kereskedelmet folytathat majd az ország az EU-val, de a szervezet szabályainak betartása nélkül túl nagy előnyhöz jutnának a britek, így az EU a saját érdekében ezt elvetette. Mr Barnier továbbá megjegyezte, nem lenne indokolt döntés például a takarmányozás szabályozását eltörölni, hiszen ez az élelmiszerek kereskedelmének akadályozását jelentené.
Ezenkívül beszélt még arról is, hogy az EU nem delegálhatja a saját vámrendszerét egy nem tagállamba, utalva ezzel arra, hogy a miniszterelnök ajánlata jogilag nem helytálló. Továbbá szerinte a korrupció és csalások melegágya lehet a megállapodás ezen része, hiszen nem lenne egyértelmű, hogy mikor melyiket kell alkalmazni.
Igaz óvatos volt, hiszen nem vetette el kapásból az egészet, látott benne pozitívumokat, mint a piaci versenyt illető törvények, szabad kereskedelem és a nemzetvédelmi együttműködések.
„Nincs jogunk további akadályokat gördíteni a britek elé pusztán azért, mert ki szeretnének lépni. Ha megnézed a politikai helyzetet manapság, jó pár okot lehet találni arra, hogy az egységes piacot fenntartsuk, együttműködjünk a britekkel, tisztelve a döntésüket, ugyanakkor az ún. piros vonalakért ők felelősek.”
Felemlegette a „Norway plust” is, ami az egyetlen olyan út lenne, ami során folytatódhatna az üzleti élet, mintha mi sem történt volna.
Mr Barnier véleményével a az Európai Bizottság első válaszát képviselte. A volt külügyminiszter Boris Johnson, volt Brexit-miniszter David Davis, és a Brexittel foglalkozó miniszterek többsége mind-mind lemondott Ms May ajánlata kapcsán. Az EU vezető politikusa szerint az észak-ír határral is kezdeni kellene valamit, ha nem akar az ország megállapodás nélkül kizuhanni márciusban. Mindössze 13 hétnyi tárgyalás maradt.
Korábban pénteken a miniszterelnök Belfastban beszélt, ahol az EU Észak-Írországot érintő kívánságait elutasította. Ugyanakkor az EU továbbra is ragaszkodik a tervéhez, de az Egyesült Királyság nem hiszi, hogy ez lenne a dolgok kulcsa, sokkal inkább a kereskedelem kérdése.
Ms May is hasonlóan érez a saját elképzelései iránt, nem érzi égetőnek az északi határ kérdését.
„Az EU-n a sor, hogy válaszoljon, és ezalatt nem azt értem, hogy régebbi álláspontjaikhoz visszatérnek, amiket már megbeszéltünk, hogy miért elfogadhatatlanok.”
Egyes kormányközeli források szerint Ms May kompromisszum-tervet fontolgat a csatározások ellenére. Mairead McGuiness, az EP alelnöke és egyben az ír Fine Gael párt képviselője kiindulópontnak nevezte a Chequers dokumentumot és nem egy végső ajánlatnak.
A BBC Newsnight című műsorában így nyilatkozott erről: „Szerintem a miniszterelnök túl korán húzta meg azokat a bizonyos piros vonalakat, ráadásul túl mélyen. Mi készen állunk arra, hogy rugalmasak legyünk, ha ő is megteszi ugyanezt.”
A toryktól Nicky Morgan is megszólalt az ügyben. Philip Hammond kancellárt felszólította, hogy hozza nyilvánosságra a legfrissebb becsléseket a megállapodás nélküli Brexitet illetően.
Hozzátette, nem csupán a vállalkozásokat kell információval ellátni, hanem a hétköznapi embereket is. Ha a megállapodás hiánya üres polcokat és gyógyszerhiányt jelent, az embereknek joga van tudni róla. Mr Barnier elmondása szerint az Egyesült Királyság képviselői meghívást kaptak erre a hétre Brüsszelbe, hogy az észak-ír kérdést megtárgyalják. Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra Forrás