A magyar kormány megváltoztatja a külföldről érkezőkre vonatkozó szabályokat

Gulyás Gergely miniszter nemrégiben elmondta, hogy a kormány által elfogadott kormányrendelet szerint…

Hasznos infók az angliai és magyar repterekről, azoknak, akik utazni akarnak, azoktól, akik mostanában utaztak

A szabályok lazulásával, és karantén fokozatos feloldásával a rengeteg utazni / haza…

Eltörölték a karantént, végre 2 hét „szobafogság” nélkül hazamehetnek a külföldi magyarok

A csütörtöki nap folyamán a magyar kormány hivatalosan is bejelentette, hogy június…

Négy ember is eszméletét vesztette a Ryanair Budapestről Nagy-Britanniába tartó járatán

Az egyik a járaton utazó utas azt nyilatkozta, hogy a repülőút maga…

Hatalmas hajóbaleset Budapesten a Parlament mellett: eddig 7 halott

A szerdai este folyamán nem sokkal kilenc óra után felborult majd elsüllyedt…