A szabályok lazulásával, és karantén fokozatos feloldásával a rengeteg utazni / haza utazni vágyó ember végre megindulhat Anglia, Magyarország vagy épp egy másik kiválasztott célállomás felé. Nagyjából már tudjuk, hogy mire számíthatunk a repülőtereken az utazásunk elején és végén, azonban mindig van egy csomó apró dolog, amit ha elfelejtünk, vagy nem tudtunk róla, bosszantó lehet, így összegyűjtöttünk néhány hasznosabb apróságot azoknak a hozzászólásaiból, akik nemrégiben utaztak, hogy akik mostanában repülnek majd, tudják, mire számítsanak.

“Sziasztok! Nemrég szálltam le a London Luton -Budapest Wizzair járatról. Saját tapasztalataim szeretném csak leírni, hátha hasznos lehet másoknak. A reptéren összességében kevesen voltak, 10 perc alatt megtörtént a csomagfeladás. A Wizzair tett ki pár önkiszolgáló gépet is ami segíti és gyorsítja a poggyász feladását. A biztonsági ellenőrzésnél semmit nem kellett várni, gördülékenyen ment minden. Kevés gép megy, az egész napi járat lista kifért bőven 2 monitorra, ami normális helyzetben nem jellemző. Az üzletek zárva vannak, kivéve a Boots és a WHSmith. A Boots-nál már a bejáratnál jelezték, hogy semmi folyadékuk nincsen ha azért állnék esetleg sorba, márpedig azért akartam. Egyedül a WHSmith-nél lehetett kapni vizet…

…A legtöbb automata üres volt, amiben még volt pár darab egyik sem fogadott el kártyát, csak aprópénzt, ami nálunk nem volt, szóval maradt a sorba állás a WHSmith-nél. Ha már szinte minden zárva van, legalább ezekre jobban kellene figyelni, hogy reggel 8-kor ne legyen minden automata üres. A gép percre pontosan elindult, szerintem majdnem tele is volt. Kötelező a maszk használta, de mégsem mindenki használja sajnos. Én emiatt el is ültem a saját helyemről, de az utaskísérők segítőkészek voltak ezügyben. Jó tanács ha repülsz: legyen nálad aprópénz és vegyél fel maszkot a saját és mások egészsége érdekében! A legfontosabb, végre ITTHON vagyunk!” – Nóri

“én 1-jén jöttem haza Lutonból. Rengetegen voltak, mégis volt olyan ember aki nem viselt maszkot. 40 percig tartott a sorban állás az ellenőrző kapuhoz. A csomagfeladás 10 percet vett igénybe, de csak mert éppen pár ember volt.
Minden bolt zárva, egyedül a Boots. Automatákból lehet venni, este is tele voltak. A gépen is rengetegen voltak, egy szabad hely nem volt. Én Debrecenbe szálltam le, ahol viszonylag gyorsan ment minden.” – Anna

“az itthoni reptéren minden rendben volt. Nem kellett várni, semmi extra ellenőrzés nem volt.” – Nóra

“Nekem 50 perc volt a csomagleadás mert csak 2 ablak volt nyitva 4 gepre es a KIOSK nem üzemelt. Minden gyerekest előre vettek tök mindegy előttem vagy mögöttem álltak a sorba.” – Sziszi

A reptéri buszok már működnek ? 

“Elvileg juli1-től álltak újra üzembe, mikor en neztem napi 2 busz volt Londonba. 9.30 körül reggel és du 4.30kor a masik.”

“En szerdán utazom es a National EXpress csak július 13 tól mutat jegyet. visszafelé tudtam venni akkor már van jegy rendesen több időpontban.”

“En tegnap július 18 ra reggel 9.35 re vettem jegyet.”

Kellet-e valami formanyomtatványt kitöltened hazautazás előtt , Magyarországra

„nem kellett semmit”

A gépen van étel – ital kiszolgálás?

Igen kártyás fizetéssel”

Karanténnal kapcsolatos infók

Július 10-től nincs két hét karantén az angliai oldalon a magyarok számára, de bővebb infót ide kattintva találsz.

Már nincs két hét karantén a magyarországi reptereken sem a külföldről érkező magyarok számára. Ezzel kapcsolatban további részleteket pedig itt találsz.